Hirdetés

Óriási változás előtt áll a macOS egyik legfontosabb alkalmazása



|

Idén nem csak az iOS tartogathat izgalmas újdonságokat az Apple-felhasználók számára.

Hirdetés

Aligha valószínű, hogy az Apple nagyobb dobással jelentkezik a júniusban esedékes WWDC fejlesztői konferencián, mint tavaly, hiszen a 2023-as műsor adott apropót a Vision Pro AR/VR headset leleplezésére, de azért így is érdemes várni az eseményt, mivel több pletyka is arra utal, hogy az almás cég jelentősen áttervezi az iPhone-okat hajtó iOS operációs rendszert, amit itt prezentálnak majd először.

Most pedig egy újabb jelentés szerint a következő generációs macOS egyik alapvető alkalmazása, a Számológép is nagy változások előtt áll, melyeknek hála az app jóval hasznosabb lehet a jelenlegi formájánál.

Hirdetés

A Macek beépített kalkulátora utoljára közel 10 évvel ezelőtt, az OS X Yosemite megjelenésével esett át egy nagyobb frissítésen, amikor is az Apple elbúcsúzott a korábbi dizájntól, hogy az iOS 7-tel debütált flat stílushoz igazítsa az asztali operációs rendszert. Az AppleInsider saját értesülései alapján viszont a macOS következő kiadásában több ponton is változni fog a gyári számológép:

  • A program teljesen új dizájnt kap, amely az iOS-ben látott kerek gombokat és sötétebb árnyalatokat veszi át, valamint végre az ablak mérete is szabadon változtatható lesz.
  • Az alkalmazás megtekinthetővé teszi a számítási előzményeinket, így azokat már nem kell külön felírni és kezelni.
  • Bekerül egy új funkció is Math Notes néven, amellyel a kalkulációkhoz kapcsolódó jegyzeteket készíthetünk.
  • Az Apple hozzányúl az átváltások kezeléséhez is, átláthatóbbá téve a felületet, illetve megoldva, hogy párhuzamosan konvertálhassunk különböző egységeket és végezzünk velük matematikai műveleteket.

A portál úgy tudja, hogy a Számológép új változata GrayParrot kódnéven fut, amely az állatvilágban kiemelkedőnek számító intelligenciájáról és kognitív képességeiről híres szürke jákópapagájra utal. A fejlesztésekkel az lehet a cupertinóiak célja, hogy felvegyék a versenyt a külső fejlesztőktől származó kalkulátorokkal, nagyban merítve a korábban az Apple Editor's Choice Awardot is elnyerő Calcbotból.

Az AppleInsider mindazonáltal rámutat, hogy a macOS 15 megjelenéséig az Apple akár vissza is táncolhat a tervekkel, így egyelőre nincs rá garancia, hogy a Számológép tényleg megkapja a nagyszabású ráncfelvarrást. A 2024-es fejlesztői konferenciára mindenesetre június 10. és 14. között kerül sor, így leghamarabb ekkor kaphatunk hivatalos tájékoztatást az ügyben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.