Hirdetés

Az ESA űrszondája olyan felvételt készített a Napról, amihez foghatót még sosem láthattunk



|

A különleges jelenségről készült felvételt mindössze a Nap-Föld-távolság egyharmadáról készítette a Solar Orbiter.

Hirdetés

Az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondája eddig soha nem látott módon figyelhette meg a Nap alsó légköreinek működését. Az égitest koronája egy állandóan változó tájképet mutat, ami a meglehetősen közeli felvételeknek köszönhetően most számunkra is megfigyelhetővé vált. Az aktív tűzgolyó működését még tavaly szeptemberben vehette filmre az ESA eszköze.

A videón egy kisebb napkitörés is megfigyelhető, ami ugyan nincs akkora, mint más, korábban lefilmezett kitörések, ám kiterjedtségben még így is meghaladja a bolygónk méretét. Az esemény hatalmas mennyiségű részecskét szabadított fel a korona részeinek leválásával a Naprendszerben, amit nagy részletességgel ábrázol a felvétel.

A naphorizonton különböző plazmamintázatok láthatók, melyek a kromoszférából tejednek felfelé a napkorona felsőbb részeibe. Ezek akár 10 000 kilométerre is képesek kiterjedni a Nap légkörének felsőbb szintjeibe. A jól látszó csipkeszerű mintázat mellett magasra elérő, ívszerű struktúrák is kivehetők.

Hirdetés

A forróságuk miatt a hurkok rendkívül fényesek is, hiszen körülbelül 1 millió Celsius-fokosak. Később, ha a plazma egy része lehűlt, a gravitációnak köszönhetően nagy sűrűségű sötét csomókba rendeződve ereszkedik le. Ez ugyan még mindig forró, de már közel sem annyira, mint korábban.

A felvétel tavaly szeptember 27-én készült, ami után egy héttel később volt a legkisebb a távolság a Nap és a Solar Orbiter között. A videó elkészültének napján mégsem az ESA űrszondája volt a legközelebb csillagunkhoz: a NASA Parker Solar Probe ugyanekkor csupán 7,26 millió kilométerre közelítette meg azt.

A két ügynökség egy együttműködés kapcsán végzett összehangolt megfigyeléseket a Nap koronájában lévő részecskékről, a mágneses mezőről és a napszélről, valamint a régióról, ahonnan a napszél kiáramlott. Mindkét eszköz nagyban hozzájárul a napunkkal és annak működésével kapcsolatos kutatásokhoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.