Hirdetés

Megjelenési időt kapott a Windows 10 Anniversary Update?



|

A vállalat egyik sajtósa véletlenül árulhatta el a frissítés kiadási dátumát.

Hirdetés

Finisébe ért a Windows 10 második nagy frissítésének fejlesztése, az eredetileg Redstone kódnéven emlegetett Anniversary Update verzión már jó ideje az utolsó reszeléseket és hibajavításokat végzik a Microsoft munkatársai. Konkrét megjelenési dátumot eddig nem közölt a cég, csupán annyi volt biztos, hogy valamikor a nyár során válik majd elérhetővé a Redstone.


Hirdetés


A jelek szerint most történt egy kis malőr, ugyanis a Microsoft webhelyének sajtóközleményes részébe kiment az Anniversary Update kiadását bejelentő bejegyzés. Ugyan szöveg nem tartozott a közleményhez, azonban a címadás kellően beszédesre sikerült: "A Microsoft bejelenti a Windows 10 Anniversary Update augusztus 2-án való elérhetővé válását".



Egyelőre nem világos, hogy konkrétan mikor készülhet el az Anniversary Update első stabil kiadása, de nem lepődnénk meg, amennyiben a Windows Insider program önkéntes tesztelői legkésőbb július közepe tájékán megkapnák a buildet.


(Forrás: WinBeta)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.