Hirdetés

Közeledik a 10-magos Helio X30



|

10 nm-es technológiával készül majd a MediaTek legújabb lapkája.

Hirdetés

A MediaTek elsősorban a jó ár-érték arányú chipjeiről ismert manapság, és így nem túl meglepő módon minden olcsóbb okostelefonban a gyártó lapkái kapnak helyet. A kínai modelleket általában MediaTek proceszorral látják el. 

Hirdetés

A vállalat egy fontos fejlesztéssel készül, ez pedig a 10-magos Helio X30 lesz. 

A 10-magos Helio X30 a tervek szerint a továbbfejlesztett, 10 nm-es gyártástechnológiával készülhet. Erről maga a MediaTek működésért felelős igazgatója, Zhu Shangzu árulkodott

Az igazgató azt is megemlítette, hogy a Helio X30-as SoC Category 10-12 LTE-modemmel rendelkezik majd, továbbá egy Imagination által gyártott GPU-t használhat. Sajnos minden más egyelőre csak spekuláció. 

A Helio X30 valamikor a jövő év elején érkező készülékekben bukkanhat fel elsőként. A pletykák alapján lehetséges, hogy két nagyteljesítményű Cortex A73 processzormagot kap, valamint két rész négymagos Cortex A53-at, amelyek közül az egyik csoport órajelét magasabbra emelik. Az SoC 8 GB LPDDR4-es RAM-ot és dupla kamerát is támogathat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.