A diákmunkaszervezetek pl. a Melódiák és társai keményen lehúzzák az embert, pofátlanul sokat vonnak le, ezért ha lehetséges jobb ha magatok kerestke munkát ( ismerősök, rokonok, barátok segíthetnek). Ha nincs más megoldás persze marad a Melódiák, de a szerződést alaposan átnézni, a neten utánajárni mi jár és mi nem és verni az asztalt meg követelni, ha le akarnak húzni. A legtöbb esetben azt, aki tisztában a jogaival és követeli, ami jár azt kifizetik, aki meg nem az meg így járt. A Tesco Titok 2 könyvben is szépen le van írva, hogy miket csinálnak.
Idézet:
IDÉZET
Van egy cég, aminek az a neve, hogy (basszus, ezt megint nem írhatom le). A vállalkozás gyakorlatilag pont azt csinálja, ahogy hívják, hiszen diákmunkaerőt közvetít ki cégeknek, többek közt a Teszkónak is. Ezzel még nem is lenne gond, hiszen dolgozzon csak szerencsétlen gyerek az ösztöndíja mellett. A baj a kifizetések rendszerével van, illetve az elszámo¬lással. Az ügylet úgy néz ki, hogy normális esetben egy diák X forintot keres nappal, 15%-kal többet délután és 30%-kal többet, amennyiben éjszaka dolgozik. Ez volt a szabály. Ezzel szemben az említett cég rendszere szerint délutánra nem járt pótlék, éjszakára pedig az előírtnak a fele. A Teszkóval persze kifizettették a normális összegeket, csak éppen a srácokhoz nem jutott el, amiért megdolgoztak.
Ezt onnan lehet tudni, hogy az Eminenciás állati jóban volt ennek a diák szö¬vetkezetnek a fejeseivel, aztán amikor egy-két éjszakai tivornyában belassult az agyuk, olyan dolgokkal is elhencegtek, amiről szín józanul hallgatni illett volna. A baj persze nem csak azzal volt, hagy a sok szerencsétlen hülyegyereket átverték a palánkon, hanem, hogy a Teszkót is beejtették. Egyik éjszakai iddogálásnál mesélte a diákos faszi, hogy még 2005 nyarán is úgy mentek a dolgok, hogy ha az áruház kért éjszakára, mondjuk húsz embert, akkor nem volt ritka, hogy csak tizenkettőt tudtak felhajtani, mert hát a nyári bulizásban a hülye diák éjszakánként jobban szeretett hörögni meg dugni, mint dolgozni. Viszont a Teszkó meg állatira nem tudott előkapni senkit, aki éjjelente sorba állította volna a beküldött diákokat, rájuk szólt volna, hogy ne mozogjanak egy kicsit, és gyorsan megszámolja őket. Azaz tizenkét gyorsmozgású diák simán számíthatott húsznak. Egyszóval nem figyelte a kutya sem, hogy valójában hányan is jöttek be dolgozni. A diákos fickó jókat röhögött a koktélja mögött, amikor elmesélte, hogy ezek után természetesen annyi ember után számláztak, ahányat az áruház rendelt. Mivel ez így logikus és frankó.
Ha csak a fenti példát vesszük, és elhisszük, hogy a nagyszájú diákszövetkezetes fószer igazat gőzölgött ki a koktélos poharából (és ezt nyugodtan elhihetjük), akkor az úgy néz ki, hogy ha egy nap a húsz emberből nyolcat ki sem vitt az áruházba, és ezt megszorozzuk az áruházak számával, ami legyen, mondjuk hatvan, az már rögvest négyszáznyolcvan ember egy nap. Ezt még szorozzuk meg az óradíjjal, ami emberenként kábé hatszáz forint. Így olyasmi jön ki, hogy a bulin a szövetkezet óránként három kilót keresett. Mindezt olyan embereken, akik ott se voltak. És még nem is számoltam sokat! Ez így gyorsan összeadva még alacsony hangon is több százmilliós bevételeket jelent, méghozzá olyan bevételt, amit nem kell továbbosz¬tani a munkavégzőnek, hiszen az, mint olyan nem létezik, ugyebár. Magyarisztán!