Athos
2005. május 4. 7:40
A Corsair készített egy bemutatót, melyben részletesen elmagyarázzák a memória felépítését, működését és kitérnek az egyes típusokra is. Némi angol tudás szükségeltetik, de szerintem képpel együtt könnyen érthető.
Corsair Memory Basics PresentationA továbbiakban itt lehet a memóriák működéséről kérdezni, szakmai eszmecserét tartani.
ProFiler
2005. május 4. 8:01
A memória
A RAM bemutatása
RAM (Random Access Memory)
Nem minden adatot kell olvasni és írni, hanem - ha lehetséges - csak azokat, amelyeket használunk. Ez így is van rendjén. A "Random" szó (véletlenszerű) azt jelöli, hogy az adatokat a memóriamodulon belül minden pozícióból ugyanolyan gyorsan olvasni és írni tudja és azt, hogy ez nagyon gyorasan történik. Például a merevlemezek esetén először az olvasófejet a megfelelő helyre kell mozgatni és a külső részekről gyorsabban olvassa az adatokat, mint a belsőn.
De térjünk vissza a memóriára. A számítógép ebben tárolja el azokat az adatokat, amelyekre a munkához szüksége van. Ez az adat lehet például az operációs rendszer magja, vagy a géphez csatlakoztatott eszközök meghajtója, de lehetnek programok, képek, vagy akár szövegek. Ezt a félvezető tárolót memóriának nevezik és mértékadóan befolyásolja a rendszer teljesítményét. Túl kevés memória lelassíthatja a gépet, vagy megakadályozhatja (nem teljesíti) a programok futtatását, vagy az adatok betöltését.
Manapság a legtöbb számítógépben SD-RAM, vagy a most már mérföldkőnek mondható DDR-RAM van elterjedve. Amig a memóriamodulok el vannak látva árammal, addig ki tudják olvasni az adatokat. Ha megszűnik az áramellátás, akkor a RAM-ban található adatok elvesznek.
SRAM (Static Random Access Memory)
Az SRAM statikus, ami azt jelenti, hogy a tárolandó tartalom a lehívás után is megmarad. Ezáltal nagyobb az áramfogyasztás, de jelentősen felgyorsítja a memóriamaodult.
A magas ára miatt SRAM-ot csak gyorsítótárban (cache) pufferként alkalmazzák.
DRAM (Dynamic Random Access Memory)
A DRAM a legegyszerűbb, leglassabb és a legolcsóbb memória-építőelem, amely csak létezik. A tartalma elveszik, ha nem kap áramot.
Egy DRAM-memóriacella egy tranzisztorból és egy kondenzátorból áll. Egy DRAM-memóriacellában egy Bit a kondenzátor feltöltése által tárolódik. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy a kondenzátor kóboráramok által kisülhet és a tárolóállapotot újból aktualizálnia kell (Refresh). Hogy a kondenzátor töltése megmaradjon, ahhoz több ezer frissítésre van szükség másodpercenként.
Hosszú ideig a számítógép piacot ez a tárolótípus uralta. Ezen alapulnak az újonnan kialakult memóriák.
FRAM (Ferroelectric Random Access Memory)
A szokásos állandó értékű memóriákkal szemben már több előnye van:
- nincs szükség az adat megtartásához áramra
- kompatíbilis az EEPROM-okkal
- több, mint tíz évig képes megtartani az adatot, még nagy hőmérsékletváltozások esetén is
- az írási ideje kb 100 ns (~ normál SRAM-nak felel meg)
- 1010 író- és olvasóciklus garantált
Az FRAM-ot EEPROM-ok helyettesítésére, Flash-EPROM-okhoz és pufferelt S-RAM-okhoz használják. Mindenek előtt alacsony fogyasztású felhasználásnál, gyors tároló és olvasási ciklusokhoz használnak FRAM-ot. Például az autóelektronikákban, vagy a hordozható elektronikában.
A RAM fejlődése
Létezett és létezik többféle memória-építőelem: már majdnem kihalt a tiszta DRAM, amelyet a PC születésétől kezdve a '90-es évek kezdetéig használtak és annak ellenére, hogy az idő teltével gyorsabb lett, mégsem volt elegendő a sebessége. Ezt követte az FPM-RAM (Fast Page Mode) és az EDO-RAM (Extended Data Output), amelyek szintén csak csekély sebességnövekedést hoztak. A koruknak nemgfelelően a mából szemlélve a méretük is kicsi volt. A legáltalánosabban használt méretűek a 8, 16 és 32MB-osak voltak.
Pillanatnyilgag az SD-RAM még megfelelő, de az új kor követelményeinek már nem nagyon tud megfelelni, mivel "csak" 133 MHz-ig járathatjuk (ez a legmagasabb alapórajel - leszámítva a néhány magasabb "tuning"-órajelű modellt és azt, hogy saját magunk emeljük a frekvenciát). Ez a típus már észrevehető teljesítménynövekedést hozott az elődeihez képest. Az SD-RAM különlegessége az, hogy ha egyszer adatot kér egy meghatározott címről, akkor a "mellette" lévő adatokat "Burst-módban" utána küldi. Ezáltal nincs szükség újabb lekérésekre, így időt takarítunk meg. Az SD-RAM modul már nagyobb méretű volt - ma még teljesen megfelelőnek számít - a legtöbbet eladott modulok 32, 128 és 256MB méretűek voltak és a 100MHz-en működő RAM-ok hozták a legnagyobb bevételt. Az utóbbi időszakban a legtöbbet vásárolt modulok közé tartoztak a 256 és az 512MB méretű és 133MHz órajelű memóriamodulok. A jelölésük órajel szerint történik: PC66, PC100 és PC133. Az SD-RAM piacán a világon a legközismertebb név az Infineon.
A következő lépés a DDR-SDRAM (amit rövidítve DDR-RAM-nak jelölünk), az SD-RAM továbbfejlesztésének eredménye. DDR a ?Double Data Rate? kezdőbetűiből alakult ki - és úgy fordíthatjuk le, hogy kétszeres adatátvitel. Az adatátviteli sebességet úgy éri el, hogy órajelenként kettő, nempedig 1 bitet szállít át. A DDR memóriákról nincsenek még jelentősebb statisztikák, ugyanis még mind a mai napig nagy előszeretettel vásárolják - ami szerintem dícséretes, ugyanis ez a memória a DDR2 megjelenéséig piacvezető marad. Itt már nem lehet általánosan arról sem beszélni, hogy melyik gyártó moduljai a legelterjedtebbek. Néhány fontosabb gyártó a DDR-RAM piacról: Infineon, Geil, Corsair, Kingston, Mushkin, Hyundai, Twinmos, Samsung és a manapság jeleskedő Kingmax. Természetesen rengetegy más gyártó is gyárt DDR memóriát, de ezek tartoznak a legnagyobbak közé. Az általános méretük 256MB, de léteznek 64MB-tól 2048MB-ig kiterjedő méretben is. Az órajelek terén pedig már hatalmas a szórás. A legalacsonyabb órajelű a PC1600-as 200MHz-es DDR-RAM (ami tehát 2x100MHz-ből alakul ki), van PC2100 (266MHz), PC2700 (333MHz), PC3200 (400MHz), PC3500 (500MHz) és még magasabb órajelű memória is - ezeket általában tuningolásra használják. Ilyen emelt órajelű memóriákat már nem minden gyártó készít, csak azok, amelyek erre specializálódtak - itt gondolok többek között a Kingstonra, a Corsair-re, a Twinmos-ra és a Mushkin-ra. Általánossá vált a DDR266, DDR333 és a DDR400 - órajel szerinti - jelölés is. Időzítés szerint (CAS Latency - röviden CL) létezik CL3, CL2.5 és CL2 - természetesen a sebessége a kisebb értékűnek jobb, azaz a CL2-nek.
De mivel ezt nem az Intel találta fel, hanem az AMD és a Via, ezért az Intel szakemberei azon gondolkoztak, hogy valami jobbat dobjanak ki a piacra. Így összeállt az Intel egy memóriafejlesztő céggel, a Rambus-szal. Az Intel a kialakuló memóriájukat, amit Rambus-nak hívnak memória-szabvánnyá akarta tenni - nem bírta azt nézni, hogy az AMD hatalmas bevételre tett ezzel szert. Csak sajnos az egészben volt egy bukkanó: a Rambus memóriák előállítása kétszer többe kerül, mint a DDR-RAM és épp csak egy kicsit gyorsabb (a csúcskategóriás DDR-ek pedig olcsóbban sokkal jobbak, mint a Rambus). A magas ár a chipeken található rengeteg kiegészítő áramkör miatt van, de ezek sajnos szükségesek ahhoz, hogy a DDR-nél ne legyenek rosszabbak - ezek nélkül épphogy meghaladnák az SD-RAM teljesítményét. Egyszóval az Intelnek nem sikerült megszerezni az etalon memóriát kifejlesztőnek járó címet. Magas órajeleket alkalmaznak (800, 1066MHz), de mivel csak 8 adatsáv van, ezért ezek a magas órajelek mit sem érnek. Jelölésüket szintén órajel szerint végzik, tehát például PC800, PC1066.
Az Intel is elismerte a vereséget a memóriák piacán és már jó ideje lehet vásárolni a Pentium 4-es processzorokhoz DDR memóriát. A drága RD-RAM kiszorul a piacról - már csak néhány alaplap támogatja. Valamely gyártók még fantáziát vélnek felfedezni a már kihalófélben levő Rambus memóriákban - de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
A teljesítményt, azaz a memória sebességét több tényező is befolyásolja. A legfontosabbak között szerepel az órajel. Modern SD-RAM-ok például 133MHz-en működnek, az első pedig 66MHz-es volt. Ezelőtt a memória legfeljebb 33MHz-es volt. Jelentős még az elérési idő is, amely egy 133MHz-es memória esetén 7,5 ns (nanosecundum). Ezeket az időket is megpróbálják minél lejjeb ereszteni.
Memóriavásárlási tanácsok
Új processzort veszel, vagy inkább több memória kell?
A számítógépedet először memóriával fejleszd fel! Ugyanis egy új processzorra való cserélés 10-15 százalék teljesítménynövekedést hoz (nagyobb költség mellett), a memóriafejlesztés pedig például egy 256 megabájtos modulra felgyorsítja a PC-t kb. 20-40%-al. Tehát általánosan az a szabály érvényes, hogy a meóriabővítés jobban gyorsítja a számítógépet, mint egy gyors processzor. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy a jelenlegi (és jövendőbeli) programokhoz soha sem elég a memória. (például a Windows Server 2003-ban már 512MB-nál kevesebb memóriánál gondok léphetnek fel, a Windows XP esetében ez az érték 256MB)
NoName (névtelen, ismeretlen gyártó terméke), vagy márkás memória legyen?
A NoName memóriákat semmi esetre sem ajánlom. Ugyanis a memóriának 100%-ig együtt kell dolgozni az alaplappal ás a processzorral, csak sajnos nem mindegyik tud ezek közül mindent nyújtani. Ezzel vagy legyengítik az egész rendszert, vagy instabillá teszik, vagy egész egyszerűen: el sem indulnak. Ha az üzletben mást nem lehet kapni - ami manapság már talán nem valszínű - akkor inkább hagyjuk a memóriát és nézzünk máshol utána. Még pénzhiány esetén is ezt ajánlanám utolsó választásnak. Az ajánlható memóriatípusok már fentebb olvashatók, vagy a fórumban nézzetek utána. A NoName memóriáknál vagy túl magasak az elérési idők, vagy a memória cellák hibásak. Ebben az esetben a gyártó a nyák-ra plussz chipeket tesznek, amelyek ezeket a rossz cellákat eltűntetik, vagy helyettesítik. Ez pedig időt vesz igénybe ? a teljesítmény rovására megy. Még tudok a fentieken kívül ajánlani két jó memóriamárkát: Memory Card és Siemens. Ha a márkásat válasszátok, akkor a biztos oldalon álltok és a márkanév a garancia arra, hogy meghibásodás esetén a memóriamodult kicseréltetheted.
ROM - Read Only Memory
A ROM (csak olvasható memória) egy digitális állandó értékű tároló, amelyben az adatok folyamatosan és változatlanul eltárolódnak. Az adatok sem elektromosan, sem optikailag nem törölhetők. Áramszünet esetén, vagy a gép kikapcsolása után is megmaradnak az adatok. A ROM építőelemeinek előállítása viszonylag drága. Csak tömeggyártásban éri meg a felhasználásuk.
A különböző ROM-fajták bemutatása
PROM (Programmable ROM)
A PROM-ok (programozható ROM) csak egyszer programozhatóak. Minden bit-cella egy diódából és egy ún. gyenge pontból áll. Ezt a pontot a felhasználó egy programozógéppel megsemmisítheti. Az ezután kialakuló állapot örökre eltárolódik.
EPROM (Erasable Programmable ROM)
Az EPROM-ot (törölhető programozható ROM) ugyanazzal a technikával programozzák, mint a PROM-ot. Az EPROM-nak szüksége van bizonyos feszültségimpulzusokra a programozáshoz. Ehhez szükség van egy plussz eszközre, amelyet a programozó használ. Az építőelemeit UV fénnyel törölni lehet. Ehhez egy törlőgépet használnak. A törlés néhány percig is eltarthat.
EEPROM (Electrically Erasable Programmable ROM)
Az EEPROM-nál (elektromosan törölhető programozható ROM) megadatik az a lehetőség, hogy a memóriacellákat feszültségimpulzusok hatására programozzuk, vagy töröljük. Az EEPROM-ot általában felhasználói adatok elmnentésére, beállítások, paraméterek megadására használják.
Flash-EPROM, vagy Flash-Memory
Elv alapján ugyanaz a mentési és törlési folyamat a Flash-EPROM-nál, mint az EEPROM-nál. A programozás nagyon időigényes és komplikált. Az elérhető tárterület nyitott az egyszerű és helytakarékos elrendezés miatt. Az adatok áramellátás nélkül kb. 10 évig megmaradnak. Ezeket a memóriákat memóriakártyaként (például Compact Flash), vagy PCMCIA eszközként használják.
Cache-tároló
A Cache egy speciális puffer-tároló, amely a memória és a processzor között található. Hogy a processzornak ne kelljen mindenért a ?lassú? memóriához nyúlnia, mindjárt egy egész parancs, vagy adatblokk betöltődik a Cache-be. Annak a valószínűsége, hogy a következő parancsok a Cache-ben vannak nagyon nagy, mivel a programparancsok egymás után lesznek feldolgozva. Csak akkor kell a processzornak a memóriához nyúlni, ha minden programparancs fel lett dolgozva, vagy ha egy új címhez kell nyúlni. Ezért minél jobb, ha a Cache nagy. Így a processzor folyamatosan olvashat innen.
A Cache jelölései:
First-Level-Cache (L1) elsődleges cache:
Az L1-Cache-ben parancsok és adatok átmenetileg tárolódnak. A jelentősége a processzor sebességének növekedésével emelkedik. Ugyanis ez a Cache nem elkerüli az adatszállítás egyenletlenségeit és segít a processzort optimálisan kihasználni.
Second-Level-Cache (L2) másodlagos cache:
Az L2-Cache-ben a memória adatai átmenetileg tárolódnak. Ennek a méretéről a processzorgyártók gondoskodnak. Minél nagyobb a processzorban az L2 Cache, annál gyorsabb, de annál drágább is az előállítása. Ma elfogadottnak számítanak a 256kB L2 Cache-el rendelkező processzorok, de mostanság az 512kB számít teljes egészében megfelelőnek. A technika - és a 64 bites processzorok fejlődésével már lassacskán általánossá válik az 1024kB-os L2 gyorsítótárméret.
Remélem ezzel az összeállításommal a segítségetekre voltam! Ha tudtok valami kiegészítést, vagy hasonló dolgot írni a memória működésével kapcsolatban, akkor azt ide beírhatjátok.
Még kiegészíteném a szöveget a jövő memóriájával kapcsolatban.
A gyors processzoroknak és az erős grafikus chipeknek (GPU) folyamatosan növekvő szükségük van a memóriasávszélességre. Az új technológiák fogják majd az elégséges teljesítményt nyújtani. Ezt a javulást már elkezdte az nVidia a kétcsatornás DDR memória bevezetésével (Dualchannel DDR-RAM) és úgy néz ki, hogy a megjelenő DDR2 és az azt követő GDDR3 ezt folytatni is fogja.
Egy mai egyors memória legalább 400MHz-en működik, a sávszélesség viszont még nagyon alacsony, ha a rendszerteljesítményt vesszük figyelembe. DDR memóriák esetén a jelenlegi gyártástechnológiával már nem tudnak kb. 500MHz fölé menni, ugyanis az architektúra már teljesen ki lett használva és az ennél magasabb frekvenciájú működés pedig már jelzavarokat okozhat. Ezt a prolémát néhány gyártó annyiban ki tudta küszöbölni, hogy sokkal jobb minőségű építőelemekből szereli össze a memóriát, így kisebb a valószínűsége a meghibásodásnak - még az alapórajel megemelése mellett is. A Kingston volt az a gyártó, aki először csúcsminőségű modulokból ki tudott hozni magasabb órajeleket is - de sajnos egy bizonyos határon felül ők sem, minthogy senki más nem tudd feljebb kerekedni.
A sebességbeli problémákra a DDR2 fogja a megoldást nyújtani - hacsak nem lesz valamilyen ellenfele. Az új technikán 120 szakember dolgozik a nagy memória- és processzorgyártó cégektől, mint például az AMD, a Via, a Kingston, az Infineon IT-technikusmérnökei. Már az egész fejlesztéssel annyira jól állnak, hogy a JEDEC (Joint Electro Device Engineering Council) már a DDR2 memória szabványosításával foglalkozik, pontosabban már majdnem be is fejezte - tehát 2004-ben már megjelenik az új DDR2-RAM, amely leváltja a ma használatos DDR-RAM-okat.
Gyártástechnológiai szempontból az átállás nem jár semmiféle problémával, ugyanis a jelenlegi gyártóeszközök felhasználásra kerülhetnek. A licencelés sem fog különösebb többe kerülni, ugyanis a meglévő DDR továbbfejlesztett változatáról van szó, nem pedig egy teljesen új koncepcióról.
Nem csak a teljesítménynövekedés szól a DDR2-re való átállás mellett, hanem:
- alacsony energiafogyasztás (kb 70%-al), ebből adódóan
- alacsonyabb hőmérséklet (kb 40%-al),
- magasabb órajel ? kezdetben 533MHz-től (PC4300) 666MHz-ig (PC5300), de később belép a 800MHz-es DDR2 is
- alacsonyabb áramfelvétel ? a jelenlegi 2,5V 1,8 Voltra változik
- kisebb memóriachipméret a kicsinyített félvezető-struktúrának köszönhetően ? fele akkora, mint a mai DDR-é
- a chip külső cseréje TSOP-formátumról (Thin Small Outline Package) FBGA-ra (Fine-pitch Ball Grid Array)
- a DDR2 4 bittel dolgozik a DDR 2 bitjétől eltérően, így órajelenként kétszerannyi adat címezhető
Ahhoz, hogy a valóságban is elérhető legyen a nagyobb sávszélesség, a beérkező jelek közvetlenül a memóriamodulok magjában tárolódnak. Ezt ODT-nek nevezzük (On DIE Termination). Ezzel a zavaró jelek kiszűrhetők a memóriasín felé. Ez sajnos az alaplap árának növekedését hozza, ugyanis arra kell ráépíteni az időzítéshez szükséges építőelemeket.
Az adatátviteli sebesség növekedése hozza a ténylegesen várva-várt gyorsulást. Az adatcsatornákban a Posted CAS Feature az ütközések elkerülésére szolgál, mellyel dinamikusabban kihasználható a memória effektív adatkapacitása. Az új architektúra egyetlen hátránya az elérési idő növekedése. 4-5 ns-al számítanunk kell. A sávszélesség PC4300 modul esetén 4,3 GB/másodperc, PC5300 esetén figyelemre méltó 5,4 GB/másodperc.
A DDR3 memóriamodulokról annyi hír kitudódott, hogy 2005 előtt semmiképpen sem fog piacra kerülni és az alapórajele 500MHz - tehát mivel DDR, ezért 1000MHz.
ProFiler
2005. május 4. 8:23
Latencia a memóriánál
A memóriára azt mondhatjuk, hogy úgy van elrendezve, mintha egy 2 dimenziós táblázat lenne. Minden adattöredék, ami bekerül a RAM-ba két koordinátát kap: sor és oszlopkoordináta. Ha egy kérés érkezik a CPU-tól a memóriához, akkor a koordináták alapján megtalálja azt, amit keres. Ez viszont időbe telik és ezt az időt ütemekben mérik. Tehát rengeteg ütem kell ahhoz, mire a memória az adattöredéket megtalálja. A legfontosabb időzítések (Latency), amelyek fellépnek: a CAS- és RAS-Latency-k. CAS (Column Adress Strobe)-Latency hivatalos rövidítése a CL. A teljes latenciaidő az az idő, amelyre szüksége van a memóriamodulnak egy adattöredék előhívásához. A CL az az idő, amely alatt egy oszlopból az adatcsomag felismerésre kerül. Ez vonatkozik a RAS (Row Adress Latency) - Latency-ra is, csak itt sorról, nem pedig oszlopról beszélünk. Az oszloplatencia fontosabb a sebesség szempontjából, mint más latenciák, ezért ez után szoktunk keresni egy memória vásárlásánál. Alapjában az érvényes, hogy minél kisebb az ütemek száma, amelyet a CL és RAS-L érték mutat, annál gyorsabban hozza elő az adattöredékeket a memória. Ez természetesen az egész rendszer teljesítményét megemeli. Bár itt nem lehet konkrét adatot mondani, hogy mennyivel javul a számítógép teljesítménye. Ez a PC összeállításától függ és elsősorban azoktól a feladatoktól, amit a rendszer használ. Nagy általánosságban véve azt azért elmondhatom, hogy kb. 5-10% teljesítménynövekedést mindenképpen jelent. Viszont, ha a program nem használja ki a teljes sávszélességet, akkor nem következik be ez az emelkedés.
A RAM használata általában lehetséges kisebb időzítés-értékekkel is, mint amiket a gyártó előír - de ez nem minden esetben garantált. A memóriákra egyátalán nem káros hatású a latenciaidők csökkentése, de a rendszer instabilitását előidézheti. Utóbbi esetben még meg lehet próbálni a memóriafeszültség csekély emelését is. Az alapérték DDR memóriák esetén 2,5V. 2,7V feletti használat folyamatos használatra már nem ajánlott. Az ennél magasabb feszültség már a memória építőelemeinek károsodásához vezethet - de ennek az esélye csúcsminőségű, vagy tuningolható modulok esetén nagyon alacsony.
A Rambus memóriák jelentősen magasabb latenciaidőket használnak, mint a DDR-RAM-ok. DDR esetében CL2, CL2.5 és a leggyengébb CL3-ról beszélhetünk. Az utóbbi két memóriamodul olcsóbban megvásárolható. A CL2-es memória viszont garancia az alacsony latenciaidőre, és az az előnye, hogy jobb minőségű chipekből épül fel, ami már tuningolásra is biztosabb lehetőséget ad. De ez nem minden esetben van így, ugyanis találkoztam már olyan CL2.5-ös modullal, ami jobban tuningolható, mint egy CL2-es társa ugyanattól a gyártótól (konkrétan a GEIL-ről van szó). Azt viszont itt is tisztázni szeretném, hogy ugyanaz a helyzet, mint a processzoroknál: minden memória egy egyedi darab! Tehát egy típuson belül is lehetnek különbségek.
Egy a CL2 ellen szól a rossz ár/teljesítménynövekedés érték. Ezek a memóriák jelentősen drágábbak a CL2.5-höz képest, mivel csak kb. 5%-al gyorsabbak. Így tehát azoknak ajánlom, akik tényleg jó minőségű memóriákat vesznek, képesek kiadni rá több pénzt, tuningolni szeretnének. Más esetekben a CL2.5 teljesen megfelel.
Melyik géphez milyen RAM szükséges
Az, hogy milyen memóriát milyen számítógépbe építünk be a rendszer kiépítésétől függ. A processzor FSB-je nagy mértékben meghatározhatja a memória kiválasztását. Viszont ezt nagyon sokan félreértik és azt hiszik, hogy a frekvenciához (MHz) kell választani a memória frekvenciáját - ez ugyanis nem igaz! A processzor FSB-jének sávszélességéhez kell választani!
A jelenleg használt rendszerek a következő sávszélességet használják:
Intel
- Pentium 4 400MHz FSB: 3,2GB/sec
- Pentium 4 533MHz FSB: 4,2GB/sec
- Pentium 4 800MHz FSB: 6,4GB/sec
AMD
- Thunderbird 266MHz FSB: 2,1GB/sec
- Athlon XP 266MHz FSB: 2,1GB/sec
- Athlon XP 333MHz FSB: 2,7GB/sec
- Athlon XP 400MHz FSB: 3,2GB/sec
Ha a processzor FSB-át felemeljük, akkor ezek az értékek felfelé változnak.
A lehetséges memóriák a fenti processzorokhoz:
Rambus PC800: 1,6GB/sec (két modul esetén: 3,2GB/sec)
Rambus PC1066: 2,1GB/sec (két modul esetén: 4,2GB/sec)
Rambus PC4200: 4,2GB/sec
DDR-RAM PC1600: 1,6GB/sec (DDR200) [DualChannelben: 3,2GB/sec]
DDR-RAM PC2100: 2,1GB/sec (DDR266) [DualChannelben: 4,2GB/sec]
DDR-RAM PC2700: 2,7GB/sec (DDR333) [DualChannelben: 5,4GB/sec]
DDR-RAM PC3200: 3,2GB/sec (DDR400) [DualChannelben: 6,4GB/sec]
DDR-RAM PC3500: 3,5GB/sec (DDR433) [DualChannelben: 7GB/sec]
DDR-RAM PC3700: 3,7GB/sec (DDR466) [DualChannelben: 7,4GB/sec]
DDR-RAM PC4000: 4,0GB/sec (DDR500) [DualChannelben: 8GB/sec]
DDR-RAM PC4200: 4,2GB/sec (DDR533) [DualChannelben: 8,4GB/sec]
Tehát ez a következőt jelenti:
1. 266MHz FSB AMD processzorhoz PC2100 DDR-RAM való;
2. 333MHz FSB AMD prozesszorhoz PC2700 DDR-RAM való;
3. 400MHz FSB AMD prozesszorhoz PC3200 DDR-RAM való;
4. 400MHz FSB P4-hez PC3200 DDR-RAM kell (csak ehhez eddig a SiS készített chipkészletet, de az nem "szerette" nagyon a 400MHz-es modulokat);
PC800 Rambus való i850, vagy i850E chipkészletű alaplapokhoz.
5. 533MHz FSB P4-hez PC1066 Rambus kell, vagy DDR-RAM esetén PC4200 kell, de a 2db PC2100 is ugyanúgy megfelel.
6. 800MHz FSB P4-hez Dual PC3200 szükséges.
Ezek persze azok az értékek, amelyekkel a memória a legjobb kihasználtságban (teljes sávszélességgel) tud működni. Ettől eltérő modulok is használhatók - csak az a teljesítmény rovására megy. Még sokban függ attól is, hogy milyen chipkészletű az alaplap. Például a Dual PC2100 chipkészlet (E7205) gyorsabb, mint a Rambus-hoz való i850E - pedig pontosan megegyezik a sávszélességük. A memória megválasztásánál az előző hozzászólásomban leírt latencia időzítést is figyelembe kell venni.
ProFiler
2005. május 4. 8:25
Dupla sávszélesség Intel processzorok esetén DDR memóriával
Még a jelenlegi DDR memóriákkal is nagyobb teljesítményeket tudunk elérni, ha megfelelő chipkészleteket gyártanak hozzá. Felemelt órajelek mellett már megadatik az a lehetőség is, hogy a memóriákat párhuzamosan használjuk. Ez azért jó, mert így megduplázódnak az adatvezetékek és a sávszélesség gyakorlatban is megduplázódik. Elsőként az Nvidia vezette be ezt a kétcsatornás üzemmódot (DualChannel) az nForce és az nForce2 chipkészletével. Ezt csak AMD processzorokhoz készítette. Az Intel is felcsatlakozott és kiadta a Granite Bay chipkészletet (Intel 7205). Ez jelentette a DualChannel alapját a Penium 4-hez való alaplapoknak. A SiS sem tétlenkedett, megjelentette a P4X600 nevű kétcsatornás interfészét. A memóriavezérlő egyenletesen elosztja az adatokat a két memóriamodul között, így megkétszerezi a 64 bites adatvezetéket 128 bitre.
Például egy PC2100 DDR-RAM DualChannelben megegyezik a jelenlegi leggyorsabb Rambus memória (PC1066) adatátviteli sebességével (4,2GB/s). A DDR memóriák rövidebb latenciaideje miatt a Rambus még a háttérbe is kerül. Az árról nem is beszélve.
QBM-RAM
A Quad Band Memory a mai DDR-technológián alapszik. Két DDR-RAM-ot úgy építenek össze, hogy elérik a kétszeres adatátviteli sebességet. Mindkét modul külön órajelet kap, méghozzá egymástól 90°-al eltolva. A szinkronizálásról egy külön FET logikai egység gondoskodik. A DualChannel (128 bit) móddal szemben az az előnye a QBM technológiának, hogy a keskenyebb Bus Interface és az alacsonyabb érintkezőszám (PIN). Még egy nagy előnye van, mégpedig az, hogy az alaplapgyártóknak nem szükséges új alaplapokat készíteni hozzá, ugyanis egy Biosfrissítéssel a DDR-RAM-ot támogató alaplapok is befogadják ezt a memóriát. Tehát nem szükséges nekünk sem alaplapot cserélni. Az új alaplapok pedig már alapból ismerni és támogatni fogják ezt a memóriát. A technológia a közeljövőben már bevezetésre kerülhet, ugyanis a Via megvásárolta a licencét a fejlesztő Kentron Technology-tól.
DDR2-GRAM
Igen, a DDR2 memóriákat a grafikus kártyákban is felhasználják. Méghozzá érdekes módon ezen a téren előbb jelent meg, mint a memóriák esetén. Az Nvidia geforce FX már a DDR2 memóriát használja. Ez a memória még eltér attól, amit majd "standard" memóriának fogunk nevezni, de már nagyban megközelíti. Mivel még a nem teljesen kifejlesztett DDR2 memória nincs végleges fázisában, ezért a Samsung készít az Nvidiának külön GRAM-ot. Ez a memória 500MHz-es órajelen működik (mivel DDR, ezért 1000MHz), az elérési ideje 2 ns. Az Ati is kiadott átdolgozott DDR2 memóriára alapuló grafikus kártyákat. Elsőként a Radeon 9700Pro-ban jelentette meg.
DDR3-GAM
Az Ati nem fordít különösebb figyelmet a DDR2 memóriának, ráhagyja az Nvdiára. Az Ati úgy véli, hogy a DDR2 szabvány PC memóriának lett tervezve, nem pedig grafikus vezérlők ellátására lett felvértezve. A 3D-s alkalmazásoknak sokkal nagyobb sávszélességre van igénye, mint ahogy azt az Nvidia gondolja. A számítógépbe és a grafikus kártyába való memóriamodulok fejlesztését szét kellene választani. A memóriagyártók összedolgoznak a grafikus chipek gyártóival és külön szálon fejlesztik a GDDR3-GRAM-ot (Third Generation Double Data Rate Graphics RAM). A következő grafikuskártya-generáció már ilyen memóriachipekkel kerül ki a piacra. Valószínű, hogy az Nvidia is felhasználja ezt a technológiát, de elsőként várhatóan az Ati-nál fog debütálni.
A GDDR3 a DDR2 alapelvére épül, de mégis a grafikus vezérlőkhöz lesz kiélezve. Ez a memória például Point-to-Point összeköttetésben lesz a GPU-val, így a teljesítménycsökkentő tényezők teljesen eltűnnek. Így a véglegesített stádiumban a 256 bites sávszélesség 51Gbájt/s-ot fog elérni. A GDDR3 a tervezőmérnökök szerint nem fog kikerülni a Jedec-he szabványosításra. A grafikus kártya gyártók a memóriagyártókkal megegyeztek a közös szabványban. Az ilyen (GDDR3) memóriachipek gyártását már megkezdte a Hynix és a Micron. Várhatóan több gyártó is csatlakozni fog.
Szanya
2005. május 4. 11:07
Engedjétek meg, hogy elsők között hozzászóljak a témához.
De olyan hosszan írtatok ide, hogy...
Minden esetre nemsokára vásárolnom kell egy régi alaplapba egy új modult.
Ezzel kapcsolatban lesz is kérdésem hamarosan.
ProFiler
2005. május 4. 11:24
A kérdésedet majd légyszíves
>> itt << tedd fel!
Ciao.
Victoryus
2005. május 24. 9:57
A PC3200-as DDR-ram képes alacsonyabb frekvencián is működni? Egy AMD Duron mellé szeretnék venni egy 256MB-sat. Így a későbbi proci cserénél már nem kell memóriát is cserélni.
ProFiler
2005. május 24. 15:30
Természetesen! Tudod használni Duronnal 200/266MHz-en.
Ciao.
Victoryus
2005. május 25. 9:33
Helló! Köszönöm a gyors választ!
Egy újabb probléma merült fel: az alaplapom ECS K7S6A. ez a leírás szerint nem tudja kezelni a DDR 400-as memóriát. Vagy ettől még tudja használni?
ProFiler
2005. május 25. 13:57
Elvileg igen.
Legfeljebb BIOS-t frissítesz.
Ciao.
Predator
2005. június 3. 22:20
Hi
Következő kérdésem volna.
Alaplapom asus a7n8x-e deluxe procim 2500 barton.
Mi a legjobb memóriaidőzítések dual chanel módban.
Miért jobb dualban mint singlében mi a különbség?
Utonium
2005. június 4. 2:40
Dual-ban egyszerűen azért jobb, mert gyorsabb. Egy kicsivel feljebb ProFiler már részletesen írt róla (keresd a "Dupla sávszélesség Intel processzorok esetén DDR memóriával" című fejezetet), de a lényeg:
"A memóriavezérlő egyenletesen elosztja az adatokat a két memóriamodul között, így megkétszerezi a 64 bites adatvezetéket 128 bitre."Dual-channel üzemmódban pedig az elérhető legjobb memóriaidőzítés pontosan ugyanannyi, mint single-ben. Ez nem ettől függ, hanem a RAM típusától, illetve attól hogy milyen órajelen járatod. Pontos értékeket csak akkor tudunk mondani, ha elárulod milyen modulok vannak a gépedben és milyen frekvencián üzemelnek. De mivel az adatokat úgyis a gyártó oldaláról szednénk (hacsak nincs valakinek pontosan ugyanolyan memóriája mint a tiéd), ezért ha gondolod, ott te magad is utánanézhetsz.
Predator
2005. június 4. 7:44
Hi
Busz típusa Dualddr sdram
Busz szélessége 128bit
Valódi órajel 167Mhz ddr
Effektív órajel 333 MHz
Modul neve: 32mx64u-40c és ez van rá karcolva, hogy Ram Bo
ocsi
2005. június 10. 9:39
Most készülök új gépet venni, az előzőben jól bevált a dual chanel technológia. ( ha jól tudom ez a DDR) A DDR2 ennek a továbbfejlsztett változata? Az alaplaptól is függ hogy rakhatok e ddr2-t a gépembe? Tényleg ennyivel jobb hogy majd kétszer annyiba kerül?? Röviden ezek a kérdésaim...
ProFiler
2005. június 10. 11:06
Fentebb olvashatod az alapvetőbb dolgokat.
IDÉZET(ocsi @ 2005. Jun 10., Fri 10:39)
Most készülök új gépet venni, az előzőben jól bevált a dual chanel technológia. (ha jól tudom ez a DDR)
Nem, a dual channel nem a DDR memóriákat jelöli, hanem a memóriák párban történő összekapcsolt működését.
IDÉZET(ocsi @ 2005. Jun 10., Fri 10:39)
A DDR2 ennek a továbbfejlsztett változata?
Nem. Egész más fejlesztés. De a DC-hez egyátalán nem kapcsolódik ilyen szempontból.
IDÉZET(ocsi @ 2005. Jun 10., Fri 10:39)
Az alaplaptól is függ hogy rakhatok e ddr2-t a gépembe?
Igen, de szebben hangzik, hogy a chipkészlettől függ.
IDÉZET(ocsi @ 2005. Jun 10., Fri 10:39)
Tényleg ennyivel jobb hogy majd kétszer annyiba kerül?
Annyival még nem jobb, hogy ennyire magas legyen az ára. Az esetek többségében a DDR jobb (de hangsúlyoznám, hogy MÉG),
Ciao.
Attila1981
2005. június 11. 18:38
Helló!
Lenne egy két kérdésem!
1. A CPU-MCH közötti sín neve az FSB?
2. az MCH-RAM közötti sín neve a memóriasín?
3. Mindkét sín ugyanazon a frekvencián megy pl. 800 MHz?
4.Van egy elképzelésem nemtudom hogy jó e. Pl. 800 MHz-es az FSB, akkor a memóriasín (MCH-RAM) sínje is 800 MHz-es, 64 bitet visz át – az adatátviteli sebessége 6,4 GB/s lesz. Ehhez a legjobban egy kétcsatornás DDR400 illeszkedik (200 MHz-en működik * 2 fefutó lefutóélnél visz át adatot * 8 mert bájt szervezésű) * 2 mert duál = 6,4 GB/s.
5. AMD-be a CPU-RAM nem a HyperTransport sín köti össze igaz, hanem a CPU-MCH-t, és az MCH-ICH-t, vagy a CPU-az egybegyúrt északi déli hidat. Ha nem akkor a Hyper Transport sín sebessége mekkora és mit köt össze mivel?
6. A memóriasín sávszélessége határozza meg a használható memória típusát?
kösz a segítséget
ProFiler
2005. június 11. 22:06
1. Igen.
2. Igen.
3. Nem. De arra kell törekedni, hogy szinkronban menjen.
4. Jó az elképzelés.
5. A HT közvetlenül a processzort a memóriával.
6. Nem a sávszélesség határozza meg, hanem az órajele. (Bár kétségtelen, hogy az előbbi az utóbbiból adódik.)
Ciao.
Attila1981
2005. június 12. 8:01
hello
1. Ha pl. az FSB 400 MHz akkor az adatátviteli sebesség 3200 GB/s, akkor a hozzávaló memória 1 db PC3200-as. Kettőt csak akkor használhatnák ha PC1600-asom lenne. Ha két memóriát használok akkor összeadodik a sávszélességük pl. 2* PC1600 -asat használok, nem duálról van szó? Csak a duálnál adódik össze a sávszélesség? Én otthon 266 MHz-es az FSB-m és az egyik memóriám 256 MB PC3200-as, a másik 256 MB PC2700-as. Vagy az a lényeg hogy a memóriák valódi órajel kisebb legyen mint a CPU FSB-je?
ProFiler
2005. június 12. 8:45
IDÉZET(Attila1981 @ 2005. Jun 12., Sun 9:01)
az adatátviteli sebesség 3200 GB/s
Nem Giga, hanem Mega.
Kettőt bármikor használhatsz. A dual lényege épp az, hogy a jelenlegi PC3200 elméletileg megduplázódik. Nincs is PC1600-as. Igen, csak párban használva, dual channel üzemmódban adódik össze. A memóriák órajelének nem kell kissebbnek lenni a CPU FSB-nél - ha nagyobb, akkor nagyobb szabadságot ad a memória a beállítások terén (esetleg tuning).
Két különböző sebességű memóriát viszont nem ajánlatos egymás mellett használni, ugyanis a rendszer a kisebbik órajelén fog működni.
Ciao.
Attila1981
2005. június 13. 16:07
Helló!
Lenne még egy-két kérdésem processzorokkal kapcsolatban. Megróbálom összegezni amit eddig tudok. Sajnos nagyon sok olyan válaszokat kaptam (kapok) amik csak összezavarnak, mert össze vissza használják a kifejezéseket és ember legyen a talpán, aki kibogozza őket.
1. Intel rendszer: Van az alapórajel, ami jelenleg 266 MHz, és a vezérlősín segítségével mindenhová eljut. A Processzort-Északi hídat összekötő sínt FSB-nek (Front Side Bus) hívják. Intel rendszerekben 1 órajel alatt 4 adat áramlik, így olyan mintha 4 * 266 MHz-en működne. Tehát az FSB sebessége 1066 MHz ebben az esetben. Az adatátviteli sebesség a CPU-MCH között 1066 MHz * 64 bites adatsín = 8,5 GB/s. Csak a CPU-hoz és a RAM-hoz jut el ez a órajel (1066 MHz). Minden máshová az alapórajel jut el (266 MHz).
Az Északi híd – Memóriák közötti sín neve memóriasín vagy PSB (Processor Side Bus). Ennek sebessége általában megegyezik az FSB segítségével. Adatátviteli sebessége is azonos az FSB-vel. A memóriákat mindig ennek a sínnek adatátviteli sebességéhez igazítjuk. Például: 800 MHz-es az FSB és a PSB, 64 bites az adatsín, így az adatátviteli sebesség 6,4 GB/s. Így ehhez a memória sínhez legjobban DDR400-as duál memóriák illenek. Mivel 200 MHz az órajelük * 2 adatot visznek át 1 órajel alatt * 8 bit mert bájt szervezésű, és * 2 mert duál = 6,4 GB/s a memóriák adatátviteli sebessége.
1.Az a lényeg hogy ha nem duál memóriánk van hogy a memóriák egyenkénti adatátviteli sebessége ne haladja meg a memóriasín adatátviteli sebességét?
2.Vagy meghaladhatja, és akkor a memóriasín adatátviteli sebességén fogja küldeni/fogadni az adatokat a memória?
Kaptam már olyan válaszokat (ujságok, fórum) az FSB-re hogy az egyenlő az alapórajellel, azt hogy sín a CPU-MCH-RAM között, azt hogy egy sín a CPU-MCH között. Vagy az FSB az alapórajel másik neve, csak mást takar a rövidítés. A PSB-ről kaptam olyan válaszokat hogy a memóriasín másik neve, a felszorzott órajel (pl. 800 MHz, 1066 MHz). Nem tudok egyről a kettőre jutni az egésszel.
2. AMD rendszer: Az alapórajel jelenleg 200 MHz. Az AMD 64 bites processzoros rendszerekben a memóriavezérlő már nem az északi hídban van, mint az Intelnél, és a nem 64 bites AMD-knél, hanem a CPU-ba van integrálva. Ide van integrálva még a HyperTransport sín egy végpontja is. Mivel az AMD 64 bites rendszerei is kihasználják azt hogy 1 órajel alatt 4 adatot visznek át, így 800 MHz lesz a memóriasín sebessége, és 6,4 GB/s az adatátviteli sebessége. A CPU-Északi híd (AMD esetén NorthBridge) a HyperTransport sín segítségével kapcsolódnak össze. A HyperTransport sín sebessége 4 * 200 MHz (800 MHz), vagy 5 * 200 MHz (1 GHz), szélessége 16 bit. Adatátviteli sebessége 16 bites adatsín * 1000 MHz = 2000 MB/s az adatátviteli sebessége.
1. Ha a HyperTransport sín sebessége 5 * 200 MHz , akkor a memóriasín sebessége 5 * 200 MHz lesz szintén?
2. A HyperTransport sín máshoz nem kapcsolódik (NB-Déli híd)?
3. A nem 64 bites processzoros AMDs rendszerekben ugyanaz a felállás mint az Intelnél (CPU-NB-RAM kapcsolata)?
Ulala
2005. június 13. 20:08
1. Intel rendszer:
1, válasz:
Ez nem érdekes. Meghaladhatja, mivel visszafelé kompatibilis.
2, válasz:
Így van.
Az FSB független az alap órajeltől, az az annyiban összefügg, hogy a szorzó és az elő oldai sín szorzatából, adódik ki.
2. AMD rendszer:
Az alap órajel nem 200MHz, lásd, fentebb az Intelnél.
1, válasz:
Igen.
2, válasz:
De, mint már előző hozzászólásomban említettem, a Déli hídhoz is csatlakozhat.
3, válasz:
Igen.
Ciao. <PF>
Attila1981
2005. június 16. 19:37
1.Mekkora a mostani CPU-k alapóraje ami még nincs felszorozva? AMD?INTEL?
2. Az AMD 64-ben benne van a memóriavezérlö, így gyorsabban éri el a memóriát? Mekkora órajelen megy amemóriasín?
3. A CPU a rendszer alapórajelébol (ami az Intelnél 266 MHz, AMD nél 200 MHz jelenleg) állítja elö szorzással a valódi a CPU belso órajelét? Vagy a rendszersín (FSB) órajeléböl (400, 533, 800, 1066 MHz) állítja elö szorzókkal a CPU belso orajelet.
4. Ahhoz hogy mukodjon az alaplap és a CPU, ahhoz meg kell egyezniuk az FSB sebességével. Pl. 800 MHzes a rendszersín sebessége (mert Dual DDR) akkor a processzornak is támogatnia kell a 800 MHz-es rendszersín sebességét hogy megfeleloen mukodjon! Ha kisebb FSB-t támogat a CPU mint amekkora az FSB sebessége akkor nem mukodik a rendszer. De ha az FSB órajele kisebb mint a CPU-é akkor mukodik a rendszer, de csak lassabban.
5. Mi határozza meg a memoriasin orajelet? Az AMD 64 bites rendszerben a memoriavezerlo a CPU ba van integrálva, mi határozza meg itt a memoriasin sebességét.
6.A címsín 36 bites jelenleg, a CPU max 64 GB adatot tud megcimezni a memóriában.. 2 36 = 68 719 476 736 bájtban jön ki az eredmény, mert ha 1024 –el elosztogatom, kijön a 64 GB!!!! 2 a 36-odiko bit, miért bájtban jön ki az eredmény????
7. Hogy jon ki a HT sín adatátviteli sebessége 3,2 GB/s csatornánként az MCH fele?
ProFiler
2005. június 16. 19:48
1. Mondom, hogy nem alapórajel, hanem FSB, vagy HT Technology. A mostaniaké 800MHz (Intel) és 1000MHz (AMD).
2. Igen, gyorsabban éri el. A memóriasín a behelyezett memória sebességén megy, de maximum a chipkészlet által támogatott értéken belül. Konkrét adatot nem mondhatok, hiszen tuninggal ez is növelhető.
3. A valós órajel az FSB és a szorzó szorzata.
4. Ne keverj, mert felesleges. Mindenhogyan működik. Kompatibilisek a különböző órajelűek egymással.
5. A mamória órajele.
6. Ezt már kérdezted.
7. Csatornánként 3,2, logikus, hogy az MCH fele, mivel az dual, tehát 6,4GB/s.
De légyszíves ne tedd fel két helyen is ugyanazt a kérdést. A másikat töröltem!
Ciao.
arpsoft
2005. június 16. 20:49
6. Azért, mert a címsinen bájtokat címzünk.
Kevered a dolgokat!
A memória kezelő megkap egy 36 BITES számot a procitól, ő megkeresi a memóriában, hogy hol van ez a BÁJT és kipakolja a memóriasinre.
Attól, mert a postás biciklivel jár, még hozhat csomagokat!
Attila1981
2005. június 18. 14:40
IDÉZET(ProFiler @ 2005. Jun 16., Thu 20:48)
2. Igen, gyorsabban éri el. A memóriasín a behelyezett memória sebességén megy, de maximum a chipkészlet által támogatott értéken belül. Konkrét adatot nem mondhatok, hiszen tuninggal ez is növelhető.
Igen, így érthető.
Ha a CPU-ba van, akkor a CPU órajelén megy a memóriavezérlő. A memória pedig pl DDR 400, akkor 3,2 GB/s-al küldi az adtokat a CPU felé.
1. De a CPU ha adatot akar írni a memóriába, akkor mekkora megahertzen működik a memóriasín?
2. Az Intel rendszerben jelenleg mekkora a memóriasín órajel? Ott is ugyanaz a helyzet! A memória saját sebességén küldi az adatokat, de ha a CPU akar adatot írni akkor mekkora a memóriasín (memóriafelé) órajele. Vagy mindkét irányba a memória órajele határozza meg?
attika80
2005. június 22. 0:06
Sziasztok memószakértők.
Lehet, hogy most nagyon nagy butaságot kérdezek, de miért nincs az 1GB-os memóriákban CL 2-2-2-5 késleltetésű? Ezek szerint az 1 GB-os modulok lassabbak, mint az 512-ek?
Köszi Sziasztok.
ProFiler
2005. június 22. 8:28
Tényleg nincs 1024MB-os modulban olyan gyors. Ezért jobb is 2x512MB-ot választani az általad említett időzítésekkel.
Ciao.
kori
2005. július 28. 20:38
1. Mennyi ideig kell futtatni a MemTest 3.2 progit ellenőrzéskor?
2. Mit jelent a százalékos kijelzés?
3. Közben csak a teszt futhat?
4. Hogyan jelzi ki,ha hibás a memória?
5. Külön kell a modulokat tesztelni?
Csak néhány kérdés ami hirtelen eszembe jutott. Tudom némelyikre a válasz már régebben elhangzott,de szétszórtan található meg a fórumon.

Ui:1000%-nál abbahagytam 0Errors
- ProFiler -
2005. július 28. 21:29
1. Ameddig be nem fejezi a tesztet. Ez elég hosszú idő. (több tíz óra is lehet)
2. Hogy mennyit ellenőrzött.
3. Nem tudsz mást tenni, mert bootolás előtt után indítod a tesztet.
4. Azt észre fogod venni.
5. Ha hibát ír, akkor nincs más hátra, mint külön-külön megnézni.
Ciao.
eremit
2005. július 29. 3:56
Mi van, ha félidőben leállítom, mert eluntam/megondoltam a dolgot? (Gondolom semmi.)
- ProFiler -
2005. július 29. 6:20
Nem történik semmi. Az addig tesztelt részről megkapod az eredményt. De ez túl sokat nem fog jelenteni.
Ciao.
G4b3s2
2005. szeptember 6. 9:14
Sziasztok!
Gyorsan kellene nekem egy okos ember!
A kérdés az lenne, hogy 2 db 8 bites és másik 2 db 16 bites Rambus (Rdram) (mindegyik egy pár) működik-e együtt? Mindkettő PC-800-as, történetesen a modulok mérete is ugyanakkora, 256 MB mindegyik.
Előre is köszi!
ProFiler
2005. szeptember 6. 11:31
Működniük kell.
Ciao.
Sanzi
2005. szeptember 6. 17:53
Egy kérdésem lenne. A lentebb írt információk mik, mit jelentenek/befolyásolnak. Milyen értlk a jobb.
Frissítési gyakoriság Csökkentett (7.8 us), Self-Refresh
Legmagasabb CAS késleltetés 2.5 (5.0 ns @ 200 MHz)
2. legmagasabb CAS késleltetés 2.0 (7.5 ns @ 133 MHz)
Előre is kösz!
ProFiler
2005. szeptember 6. 18:03
Tapasztalatból tudod meg, melyik gyorsabb.
Olvasnivaló.Ciao.
Sanzi
2005. szeptember 6. 20:49
Nem sokmindent/magyarázatot találtam ebben a topikban a késleltetésről. Talán ha valaki egy kicsit részletezné, örülnék neki.
sz.jános
2005. szeptember 6. 21:07
Valószínűleg itt találsz bővebb infót:
>> Linkek <<
szata
2005. október 11. 17:47
Sziasztok!
1 Gb RAM-nál kell még használni lapozófájlt/swapfájlt/virtuális memóriát?
Köszi: SzAta
Dino
2005. október 21. 20:05
Sziasztok
Van egy kis probléma a gépemmel.
Eddig 2*256Mb memória volt benne, ezt most kibővítettem 1db 512Mbossal, de semmivel sem lett gyorsabb, sőt, lehet hogy még lassabb is, pedig szerintem érzékelhetően gyorsabbnak kellene így lennie.
A konfiguráció a következő:
AMD Athlon XP Barton 2600+
MSI K7N2 Delta-L alaplap
MSI GeForce FX 5600 128Mb videokártya
Pinnacle PCTV-PRO
Asus DVD-író, LG-CD olvasó, 2db 120Gbos winyo
400Wos táp
256+256+512Mb PC 3200as memóriák
Nem vagyok benne biztos, hogy jól építettem be a memóriát.
Csak simán beletettem az üres helyre.
Van néhány kérdésem ezzel kapcsolatban:
1. Csak simán beletettem az üres helyre az új memóriát. A vezérlőpult ki is írja, hogy 1 giga memóriát lát. Az Everest is 1 gigát lát, de a Túlhajtás fülnél az egyik 256ost nem látja. Ezt írja ki:
SPD memória modulok:
DIMM1 512MB PC3200 DDR SDRAM (2.5-4-4-8 @ 200Mhz)
DIMM3 256MB PC3200 DDR SDRAM (2.5-3-3-8 @ 200Mhz)
Itt nem kellene szerepelnie a másik 256Mbos memóriának is?
Miért csak 200Mhz-en futnak?
2. Mindegy, hogy melyik memóriát melyik helyre teszem?
3. Kell valamit a BIOSban átállítanom?
4. Az alaplap fülnél a Memóriabusz tulajdonságainál azt írja, hogy Dual DDR SDRAM, 128 bit, valódi órajel=167Mhz, effektív=334Mhz, sávszélesség=5345Mb/s
Ezek jó értékek? Nem alacsony a 167Mhz?
Ez azt jelenti, hogy Dual Channel-ben futnak? Mert, ezt így konkrétan nem írja ki.
Egyáltalán 3 db memóriamodul tud Dual Channelben futni?
5. A BIOSban van egy olyan, hogy AGP Aperture Size. Nálam ez 64 Mb, és át tudnám akár 512Mbra is állítani. Ez nem gyorsítaná fel a videokártyát egy kicsit?
Előre is köszönöm a válaszokat.
ProFiler
2005. október 21. 20:25
Ajjajj, itt az összeállítással vannak problémák. Három modul esetén nem működik a Dual Channel és a memóriák a leglassabb RAM-od sebességén fognak működni.
1. Ez rendben is van, mert 200MHz DDR

400MHz (PC3200) De hogy miért csak kettő van az Everestben, azt meg nem mondom Neked.
2. Nem. A két teljesen egyforma modult tedd csak be a színnel megjelölt foglalatokba. A harmadikat ne tedd be.
3. Ideális esetben nem.
4. A processzoroddal szinkronban megy (FSB 333MHz), ezért megfelelő a 167MHz-es órajel. Viszont három modullal nem megy DC-ben! Csak két egyformát használj!
5. Nem gyorsítja a videókártyát, de érdemes 128MB-ra átállítanod.
Ciao.
Dino
2005. október 21. 20:47
1."a memóriák a leglassabb RAM-od sebességén fognak működni."
Mivel mindhárom memória PC 3200as, ezért ugyanolyan sebességű mind, igaz?
2."A két teljesen egyforma modult tedd csak be a színnel megjelölt foglalatokba. A harmadikat ne tedd be."
Ezt úgy érted, hogy akkor vegyem ki a harmadik (512megás) memóriát?
És akkor a 2*256megás DC-ben fog működni, tehát gyorsabb lesz, és így a gép is gyorsabb lesz, mintha 1 Gb lenne benne, ami nem DCben működik?
Szóval feleslegesen vettem meg a memóriát?
3. Ha ez így van, akkor az alaplapon miért 3db memóriának van hely? Vagy tettek volna bele 4et, vagy ha ez drága, akkor 2öt. De így a 3 helyet értelmetlennek látom.
4. Az AGP mire való? Ez lefoglal a memóriából valamilyen célra biz. memóriát?
Ha igen, akkor más célra kevesebb marad?
Bocs, ha hülyeségeket kérdezek.
Kösz
Shia-ko
2005. október 21. 20:54
1., igen
2., Mivel Bartonod van, hagyd benne az 1G-t
3., Hogy minél többet tudjál bele rakni. Olcsóbban tudod a gépedet fejleszteni, mégha a DC-től el is esel.
4., Ha az AGP Appertura Size-ra gondolsz, akkor az egy olyan memóriamennyisét, amelyet engedélyezel, hogy szükség esetén, a fizikai memóriából lefoglaljon a VGA kártya réstzére a rendszer.
Gereby
2005. október 21. 20:57
Az AGP az Acellerated Graphics Port. Magyaraul gyorsított grafikus port. Ebbe rakják a VGA kártyákat. (illetve mostmár az utódjába--> PCI-Express)
Amiről Te beszélsz az a graphics apperture ami tulajdonképpen egy textúratároló. Amikor játszol egy játékkal, és nem férnek bele a textúrák a VGA kártya RAM-jába, akkor ebbe a rendszermemóból leválasztott helyre teszi őket. Ez nem fogja a gépet...
Utólag: Shia-ko megelőzött
Chicken70
2005. november 12. 11:52
Kérdeznék én is! Ehhez a CPU-hoz:
CPU típusa Intel Pentium 4, 2800 MHz (14 x 200)
CPU alias Northwood HyperThreading
CPU stepping D1
Utasításkészlet x86, MMX, SSE, SSE2
Eredeti órajel 2800 MHz
Min / Max CPU szorzó 14x / 14x
Engineering Sample Nem
L1 trace gyorsítótár 12K Instructions
L1 adat gyorsítótár 8 KB
L2 gyorsítótár 512 KB (On-Die, ECC, ATC, Full-Speed)
Multi CPU
Alaplap azonosítója Springdale-G
CPU #0 Intel® Pentium® 4 CPU 2.80GHz, 2793 MHz
CPU #1 Intel® Pentium® 4 CPU 2.80GHz, 2793 MHz
CPU fizikai információk
Tokozás típusa 478 Pin uPGA
Tokozás mérete 3.50 cm x 3.50 cm
Tranzisztorok száma 55 millió
Gyártási technológia 6M, 0.13 um, CMOS, Cu, Low-K
Processzormag mérete 131 mm2
Magfeszültség 1.475 - 1.55 V
I/O feszültség 1.475 - 1.55 V
Tipikus teljesítmény felvétel 38.7 - 89.0 W (órajeltől függően)
Maximális teljesítmény felvétel 49 - 109 W (órajeltől függően)
Passzol-e a következő memóriamodul dualba kötve:
Modul mérete 256 MB (2 rows, 4 banks)
Modul típusa Unbuffered
Memória típusa DDR SDRAM
Memória sebessége PC3200 (200 MHz)
Modul szélessége 64 bit
Modul feszültsége SSTL 2.5
Hibafelismerési módszer Nincs
Frissítési gyakoriság Normál (15.625 us), Self-Refresh
Memória időzítések
@ 200 MHz 3.0-4-4-9 (CL-RCD-RP-RAS)
@ 133 MHz 2.5-3-3-6 (CL-RCD-RP-RAS)
Memória modul jellemzői
Early RAS# Precharge Nincs támogatva
Auto-Precharge Nincs támogatva
Precharge All Nincs támogatva
Write1/Read Burst Nincs támogatva
Buffered Address/Control Inputs Nincs támogatva
Registered Address/Control Inputs Nincs támogatva
On-Card PLL (Clock) Nincs támogatva
Buffered DQMB Inputs Nincs támogatva
Registered DQMB Inputs Nincs támogatva
Differential Clock Input Támogatva
Redundant Row Address Nincs támogatva
Előre is köszönöm!
ProFiler
2005. november 13. 10:35
Persze, hogy jó hozzá!
Ciao.
Chicken70
2005. november 13. 10:50
OK, köszi és hogyan érdemes berakni őket? Jelenleg így raktam be őket.
DIMM1: 256 MB PC3200 DDR SDRAM
DIMM2: Hyundai HYMD232 646C8J-D43
DIMM3: 256 MB PC3200 DDR SDRAM
DIMM4: Hyundai HYMD232 646C8J-D43
titusz
2005. november 13. 20:01
Így jó.
Everestből másoltad?
Chicken70
2005. november 13. 22:44
Így van, látom Te is használod a rendszerdiagnosztikát. Eddig fordítva voltak a Ram párok, remélem Így gyorsabb lesz kicsit.
ProFiler
2005. december 1. 20:20
Már többször elhangzott a kérdés a kétoldalas memóriák Athlon 64-es gépek inkompatibilitásával kapcsolatban, ezért itt összefoglalnám a tényeket.
1. Az egyoldalas memóriamodulok felismerése:
256MByte: 32MBit x 16; 4 chip
256MByte: 32MBit x 16; 8 chip
256MByte: 32MBit x 16; 16 chip
512MByte: 64MBit x 16; 16 chip
512MByte: 64MBit x 8; 8 chip
1024MByte: 128MBit x 8; 8 chip
Ha ettől eltérő számú/méretű chip van a modulon, akkor kétoldalas modulról beszélünk. De figyelem! Nem minden kétoldalas modul "kétoldalas" a valóságban! Léteznek olyanok is, amelyek egyoldalskét funkcionálnak.
2. Lehetséges problémák kétoldalas modulok esetén:
a. Ha 4 kétoldalas RAM-ot használunk Athlon 64-nél:
- a Command Rate időzítését 2T-re kell csökkenteni;
- a rendszer valószínűleg csak 333MHz-en fut stabilan;
- 15%-al alacsonyabb számítási teljesítmény
b. Három darab modul esetén:
- S939-es Athlon 64 esetén: a gép egyátalán nem indul el, vagy csak fél órajelen képes működni;
- S939-es Athlon 64 esetén: egyátalán nem működő DualChannel üzemmód;
- Athlon XP: a leglassabb modul órajelén fog működni.
c. Rossz memóriaelrendezésnél:
- csak SingleChannel üzemmód;
- 10%-al alacsonyabb számítási teljesítmény.
d. Ha a Command Rate 2T-re van állítva, miközben a memória 1T-re is képes:
- 4%-al csökken a számítási teljesítmény.
Remélem ezzel a leírásommal segítettem valamit!
Ciao.
norc
2006. január 24. 10:43
Hali az a kérdésem, hogy hogy kell helyesen beállitani a memóriát, a virtuális memóriára gondolok.Vagyis a rendszer kezelje a lapozófájl mértetét, vagy egyéni értékeket adjak meg neki? Melyik hoz ki jobb teljesitményt? Két Samsung PC 3200 DDR Dual 512 MB -os memóriám van. Ja és AMD 3000+ proci.