Súgó - Keresés - Tagok - Naptár
Teljes változat: Forma 1
PC WORLD Segélyvonal > KÖZÖSSÉG > Általános
Oldalak: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32
ProFiler
A végén már be sem férnek a pályára, annyian lesznek.

Ciao.
Gábor 2
Így igaz! Ezért nem is kellene 12 csapatnál több.Már sokszor így is tumultus van.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Ezzel a költségcsökkentéssel/12 maximum csapattal tulajdonképpen az a baj, hogy erre az egy helyre kapásból 4 jelentkező van: Eddie Irvine, visszajönne Eddie Jordan is, illetve az ex BAR-os Dave Richards, és Paul Stoddart is. Nem beszélve a McLaren állítólagos fiókcsapatáról, ami ugye már az ötödik jelentkező lenne.

Más: A Pirelli is pályázik a Forma 1-re.
Athos
Régen sokkal több csapat volt, de csak 22 autó indulhatott. Volt 30 felett is a résztvevők száma, és a 22 legjobb indult a versenyen. Tehát előfordult olyan, hogy 1 versenyző nem minden versenyen tudott indulni. (Azt hiszem 22.)
A motorfejlesztés befagyasztása nem fogja csökkenteni szerintem a költségeket, mert akkor másra költik el a pénzt. Azt kéne észrevenni, hogy ha egy csapat évi 200 millió dollárt tud költeni fejlesztésre, akkor azt el is fogja költeni. Mindegy, hogy motort fejleszt vagy légterelő elemeket.
Kovács Gyula (MiniDisc)
IDÉZET(Athos @ 2006. March 28., Tue 9:18) *

Azt kéne észrevenni, hogy ha egy csapat évi 200 millió dollárt tud költeni fejlesztésre, akkor azt el is fogja költeni. Mindegy, hogy motort fejleszt vagy légterelő elemeket.

Lsd. Toyota: mennyi pénzt költenek, és sehol sincsenek. Nem feltétlenül a pénz a hatásos fegyver. A Williams pl. sokkal kevesebből gazdálkodik, és lényegesen jobb pozícióban van.
Adani
Voltak már 22-nél is többen, pl: 12 évvel ezelőtt is 26-an voltak. Aztán 1995-ben kiszállt a Lotus maradtak 24-en, majd 1996-ban a Pacific, így lett 22, de voltak már 30-an is, és akkor is, ha jól emlékszem mindenki indult. Csak Monacoban volt olyan, hogy 22-nél több autót nem engedtek elindulni. De akkor meg értem ezt a csökkentsük a költségeket mindenáron témát. Ha több csapatot akarnak akkor jogos lenne, de így. Egyébként sokkal nagyobb segítség lenne, ha eltörölnék a 48 milió dolláros nevezési díjat. Akkor biztosan többet tudnának jönni. Ez pénz kb. annyi mint a Minardi éves költségvetése volt.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Az már el van törölve. 2008-tól nem kell befizetni a pénzt.
Adani
Akkor az elég is lenne, a további költségcsökkentés már hülyeség. Ha ezke megvalósulnak, az már nem lesz igazi F1, inkább fog a Nascarra hasonlítani, ahol mindenkinek egyforma autója van. Már csak az oválpályák fognak hiányozni.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Stoddart vissza akar térni a Forma-1-be

Visszatér a Minardi: Stoddart nevezett

Tehát megvan a 12 csapat.
Adani
És 2008-tól már tervbe van véve, hogy engedélyezik a karosszéria vásárlást is, akkor pedig sok pénz meg lehet takarítani azzal, ha vesznek egy jól beváltat. És akkor eredményes is lehet a Minardi.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Véleményem szerint legjobb esetben is maximum a Toyota, vagy a RedBull kasztniját vehetnék meg. Egy Renault, vagy Ferrari, vagy Honda, vagy Williams nem fogja eladni. Bár, a Williams esetleg ... hmm.gif
Adani
De azzal is jobban járnak, mintha fejleszteniük kéne.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Ez igaz. ani_wink.gif
Timer
Mondjuk ez is relatív, mert szerintem úgysem ugyanazt a konstrukciójú kasznit fogják eladni a fejlettebb csapatok, mint amit abban az évben használnak. Kissé irracionális lenne magukkal szemben, nem? Ha meg csak a tavalyit kapják meg a kisebb team-ek, az megint csak a mezőny végére lesz elegendő, ahol egyébként is állnak.
Kovács Gyula (MiniDisc)
1: Egy nagyobb csapat tavalyi kasztnija is többet ér a Minardi legújabb fejlesztésével.
2: Nem kell emberidőt áldozni egy jó kiindulóalapra,
3: a tavalyi kasztniból bármit ki lehet hozni,
4: és ha nem is lesz elég az első 10-be, legalább nem lesz 5 körhátrány, hanem maximum egy, vagy akár az utolsó 14 autó szorosan lesz egymás után, és ott is mozgalmas verseny lesz. smile.gif
Adani
Bizony. Akármelyik élcsapat autója jobb lenne, mint amit ők tudnak csinálni, és legalább azzal sem telik az idő.
Timer
Ez is igaz, MiniDisc roll.gif
Kovács Gyula (MiniDisc)
Szárnyal a szárny-ügy. smile.gif
Kiváncsi leszek, mikor jön a madár-toll borítású aero-dinamikai elem. biggrin.gif Bár egy madár sem "szárnyal" 300 feletti tempóval, de ugye semmi sem lehetetlen. biggrin.gif

Schumacher nem ismeri el Alonsot. biggrin.gif
Alonso pedig álmodozik. Nekem úgy tűnik, saját magát győzködi, hogy jól választott.
fapuma
IDÉZET
Bár egy madár sem "szárnyal" 300 feletti tempóval...

A vándorsólyom vadászat közben megközelíti a 300km/órát... tongue.gif

Egyébként tényleg nem értem, Alonso miért próbál jósolgatni. A McLaren az utóbbi évek egyik legmegbízhatatlanabb csapata, úgyhogy pont vele kapcsolatban a legkevésbé racionális dolog jósolgatni.
<szurkoloikiszolas>Azért remélem, ez megváltozik még idén... twisted.gif </szurkoloikiszolas>
Adani
Jó lenne. mert a Merci nagyon is jó. A kasztni jó, a motor teljesítménye is jó, csak a megbízhatóságot kéne fejleszteni. Semmi nem ér a jó autó, ha nem bírja végig a futamot.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Ausztrál előzetes.
mike22
Így van Adani! Egyetértek Veled! Pedig nagyon kijárna már Räikonennek egy győzelem! Szerintem ő is így gondolja. Meg a Ron Denis és Norbert Haug is ezt gondolhatja, mivel ha sokáig nem lesz versenyképed a Merci, Räikonen el fog pártolni a McLarentől sad.gif
Adani
Már most is megy a pletyka, hogy a Ferrarinál már alá is írt. Ami nem megerősített, de valóban érdeklődik iránta a Ferrari, a Williams, a Toyota és a Renault is. Alonso már tuti megy a McLarenhez, Vagyis vagy Montoya vagy Kimi el fog menni onnan, és mivel kimi iránt sok csapat érdeklődik ez tűnik valószínűnek.
cereal180
Button jól faképnél hagyta a mezőnyt az időmérőn.... Nem semmi, hogy a két Ferrari nem jutott be az utolsó körbe.
Gereby
Durva volt... Eléggé égő voltak a Ferrarik sad.gif meg Barrichello... Nomeg amit Ide összehozott... biggrin.gif laughing.gif
cereal180
Ja Ide csak ide-oda (ezt még párszor elfogom sütni biggrin.gif ) pattogott a pályán. Hányszor csúszott ki egy körben, talán négyszer laughing.gif roll.gif
Adani
Ezt Wéber Gabi is elsütötte. Ide-oda mászkál a pályán, majd jött az Ide idétlenkedése. Az előző futamon meg, hogy neki nehéz dolga van, mert " Japánból jött ide".
Frikker Dániel
Kimi Raikkonen Forever!!!!
Csatlakozok a fan clubhoz.. cool.gif tongue.gif
Ciao
ProFiler
Ez a verseny kész katasztrófa, hogy most mi történik itt. A végére aztán mindenki kiesik. huh.gif

Ciao.
eremit
Na, most Montoya is "kihuplizta" magát! Ilyen egy versenyt!?
Aneurysm
Áh de irritál ez az Alonso. Na mindegy, legalább Kimi összetettben feljött 2. helyre.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Engem is irritál, nagyon unszinpatikus. Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy megint nyert? sad.gif (A versenyt csak délután nézem meg.)
eremit
Nem számít, ha tudnád az eredményt. Annyi minden rendkívüli történt, mint egy fél szezonban összesen!
Kovács Gyula (MiniDisc)
Szóval megint Ő nyert .... fenébe. sad.gif
Adani
Ezt viszont megéri megnézni akkor is, nagyon jó futma volt, váratlan helyzetekkel, rengeteg SC, és mindig történt valami. Buttont sajnáltam, ekkora pech a világon nincs, ha 2mp-el tovább bírja a Honda motor betudott volna érni. Az ex-Minardi meg szerzett egy pontot, ráadásul úgy, hogy Red Bull volt mögötte. A Red Bull Light megverte a Red Bullt, ez azért érdekes.
Kovács Gyula (MiniDisc)
A V10-nek nagy az előnye! Gondolj bele, hogy egy nagyon kiforrott motortechnikát lefojtasz! Szerintem 4 versenyt is simán kibírna gond nélkül.
Adani
Lehet, de azért elég égő egy Ferrarinak, ha lenyomja egy Minardi. ani_wink.gif
Timer
Hát, Button barátunknak tényleg hihetetlen balszerencséje volt!!! De azért Fisichella autójában sem ültem volna, mikor a Honda motor "rágyújtott" biggrin.gif

Alonso pedig egy külön történet. Azon gondolkodtam, hogy Fisichella sokkal rosszabb helyzetben van, mint annak idején Barichello (aki jelenleg szenved, mint a "disznó" laughing.gif ), ugyanis Schumacher fele annyira sem tűnik arrogánsnak, és nagyarcúnak, mint ez a spanyol h_lyegyerek. Bocs, de nekem nem jön be, hogy állandó jelleggel játsza az arcát. Azért észre kellene már venni, hogy ez CSAK a forma1, és ugyan szép dolog lehet megnyerni egy futamot, de azért ennyire polírozni magunkat talán nem illene. Ennyi erővel egy szívsebész két napot ugrálhatna egy sikeres műtét után, az ugyanis sokkal nagyobb teljesítmény.
ProFiler
Szegény Buttont már nagyon sajnáltam. Szépen tartotta Fisichellát, végig kínlódta a versenyt, erre meg az utolsó kör utolsó kanyarában feladja a motorja. Szurkoltam neki, hogy legalább guruljon át a vonalon, de pont egy kicsin múlt. sad.gif Sajnáltam, hogy Schuminak is ennyire rosszul tapadt a Ferrarija. Alonso meg egy tuskó. annoyed.gif Inkább nyert volna Kimi, mint ő.

Ciao.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Ugyan a versenyt még nem láttam, de azt kell hogy mondjam, hogy Raikonnen világbajnok lehet, ha jó autót kap. (Illetve megbízhatót) Bár ez tavalyra is igaz volt. A Ferrarikat most le is írom, Schumacher nem lesz Világbajnok, sőt, lehet, hogy a tavalyi harmadik helye is nagyon kétséges lesz. Úgy az ötödik-hatodik helyre várom az év végére. Massa-t pedig közvetlenül elé, vagy mögé.

Alonso toronymagasan esélyes a VB címre, attól függetlenül is, hogy undorító egy beképzelt majom. Ezt többen észrevették már a Forma 1-ből is, Schumacher erre tett is célzást egyébként az egyik nyilatkozatában!

Buttont nagyon jó lenne már látni nyerni. Nagyon megérdemelné már. És megintcsak megtett mindent azért, hogy győzzön ... nem rajta múlott.

A többiekről akkor nyilatkozok, ha láttam a versenyt. (Na és persze, ha érdekel Titeket a véleményem. biggrin.gif )
Minden esetre a ToroRossonak bejött a V10. Ilyen esetekre, ahol ilyen sok a kieső, egy egyenletes, de megbízható futással simán ott lehetnek a pontszerző helyen. Az Aguri Suzuki meg Satoval szerezhet(ne) ponto(ka)t, ha az Aero-elemeket feljavítanák.
Aneurysm
IDÉZET(MD)
Alonso toronymagasan esélyes a VB címre, attól függetlenül is, hogy undorító egy beképzelt majom. Ezt többen észrevették már a Forma 1-ből is, Schumacher erre tett is célzást egyébként az egyik nyilatkozatában!


Meg tudnád mutatni ezt a nyilatkozatot?
Egyébként én arra számítottam hogy Button kiszáll és betolja az autóját, mint a régi szép időkben smile.gif Bár igaza volt, a pontról lemaradt, és így legalább motort is cserélhet.
Az meg miért van hogy megint a Fisichella-féle Renault romlott el?
Adani
Ha Sato is úgy akarja, és az autó is végigbírja a kamikaze stílust. Ugyanis Sato csak egyféleképpen tud vezetni. Ész nélkül nyomja mint süket a csengőt. Atán vagy kibírja az autó vagy nem. De legalább már az autót nem töri össze. Legalábbis nem majdnem minden futamán. Jordan jól megjárta vele még 2002-ben, 12 összetört autó egyszezon alatt.
Aneurysm
http://www.f1hirek.hu/?t=article&id=13835

Hát ez elképesztő! mad.gif
Kovács Gyula (MiniDisc)
IDÉZET(Aneurysm @ 2006. April 02., Sun 10:33) *

Meg tudnád mutatni ezt a nyilatkozatot?


Ebben a hozzászólásomban találod. (Schumacher nem ismeri el Alonsot)

Finoman fogalmaz ugyan, de kiolvasható a sorok közt az ok. smile.gif
Adani
DC magyarázza a bizonyítványát!

Vajon látta ezt a sárga zászlós előzést rajta kívül? Savanyú a szőlő, mert nem tudta megelőzni az erősebb Red Bullal a gyengébbet.
Kovács Gyula (MiniDisc)
Nem tudom, feltünt e Nektek, de Coulthard minden nyilatkozatában ideges, és bírál! Az a5.hu-n (meg ezek szerint a f1hirek.hu-n) megjelent cikkek is mind ezt bizonyítják! Legutóbb határozottan Montoyat bírálta, hogy nem jobb, mint Ő - azaz az év végén lejáró szerződését a RedBullnak vele érdemes meghosszabbítania! - tehát félti az állását. roll.gif Szóval furcsa Coulthard nagyon ... hmm.gif

IDÉZET(Heidfeld)
"Elfékeztem magam a 6-os kanyar előtt, és mivel kicsúsztam, (Kimi Räikkönen) meg tudott előzni. Ugyanezt tette Ralf is, néhány méterre a sárga zászlóktól."


Ha elfékezte magát, és kisodródott, akkor az nem előzés, hanem kikerülés, nem? biggrin.gif
ProFiler
IDÉZET(Alonso)
A rajt utáni kanyarban blokkoltak a fékeim, és kis híján nekimentem.

Persze, a fékek csak úgy maguktól blokkolnak! laughing.gif

Ciao.
Adani
@MD

De igen, meg védhető azzal, hogy balesetveszélyes helyzetet került el vele.

Egyébként sem mindig jár érte bünti. egy eset jut eszembe: Schumi 2003 Indyanapolis. Panist előzte sárga zászlónál ( pontosabban hamarabb elkezdte, de befejezni már csak a sárga zászló után sikerült, büntetést nem kapott). Hogy miért nem az más kérdés, de biztos azzal védekeztek, hogy balesetveszélyes lett volna, ha beletapos a fékbe miután meglátta a sárga zászlót. Pedig az f1-ben is a szabály mint Kresz-ben, hogy a "táblától" számítva fennáll a tilalom, a közúton is megbüntethet a rendőr, ha úgy előzöl, hogy nem tudod befejezni az előzni tilos tábla vonaláig, akkor tekinthető befejezettnek ha már vissza is soroltál a megelőzött elé.

Mi is arenault sikerének a titka:
http://www.vicclap.hu/pic/8016/
Kovács Gyula (MiniDisc)
ProFiler: Na ja, meg különben sem a fékek blokkolnak, hanem a kerekek. smile.gif
Adani: Szerintem át kellene értelmezni a sárga zászló jelentését. Lehet ugyanis, hogyha visszasorol az illető (vagy vissza akar sorolni) az elötte haladó mögé, pont azzal zavarja meg a másikat, és ebből lehet koccanás. A sárga zászlót szerintem helyzettől függően kellene alkalmazni. Ugyanis nem feltétlenül az előzés az, ami veszélyes manőver.
A sárga zászló arra jó lenne, hogy jelezze azt, hogy az adott területen valaki kicsúszott, de olyan helyen áll az autója, hogy direkte még egy baleset esetén sem történne semmi, csak ott van. (Pl. bukótér legszélén, a gumifalban lévő autó, illetve a pálya szélére leparkolt autó, ami a versenyautók normális esetben történő "hatáskörén" kívül van; pl. egy jobbos kanyar jobb belső széle mellett.)

Ha olyan baleset, vagy műszaki hiba miatti megállás van, hogy pl. az ideális íven, vagy magán az aszfaltcsíkon, illetve közvetlenül a kanyarodás irányával ellentétes oldal közvetlen széle mellett lévő helyen van a műszaki hibás, vagy sérült autó, akkor legyen pl. fehér alapon három piros csík kinézetű zászló, amit sokkal jobban észre lehet venni, és a versenyzőkenk is egyértelmübb lenne, hogy mi van a pálya adott szakaszán. Azt, hogy a pályabírók mely zászlót lengessék, 10mp alatt el lehetne dönteni. Ez a zászló arra is jó lenne, ha nem csúszós a pálya, hanem pl. ugyan az autó a közvetlen balesetveszélyes zónán kívül van, de pl. alkatrészek vannak a pályán, amire figyelni kell.

És akkor a sárga zászló alatt is figyelnének a versenyzők - de lehetne előzni, - míg a piros-fehér mellett nem! De egyértelmübb is lenne a veszélyességi szint!
Adani
Ha el van torlaszolva a pálya van súlyos baleset van, akkor vagy SC felirat és sárga zászló vagy piros zászló, ami a futam megállítását jelenti. Ez esetben van az, hogy nem versenytempóban és lassan kell menni, akár a megállásra is felkészülve. Sárga zászló alatt is lassítani kell, de nem írják elő mennyire. Vagyis mehet akár gyorsan is valaki, elég ha bizonyítani tudja, hogy ha csak egy tized vagy akár század km/h-val is, de lassított.
Ez a tartalom egy lebutítottváltozata. A teljes változat képekkel kiegészült megtekintéséhez kérünk, kattints ide.