SkyBird
2009. április 20. 11:56
Szerintem beleszámolnak mindent, és minden egyes darabot totális "veszteségként" számolnak el.
Biztosan arányaiban nem stimmel amit írok, csak a példa kedvéért.
Ha valami letölthető ingyen, csak úgy, hogy nem kér enni, és hadd legyen, letöltik mondjuk 100 ezren.
Ha 50 Ft-ért árulnák, megvennék 20 ezren.
Ha 500 Ft-ért , akkor legyen úgy 8 ezer vevő.
Ha 5.000 Ft-ért mondjuk összesen ezren vennék meg, de lehet, hogy sokat mondok.
Amikor meg arról van szó, hogy mennyi az annyi veszteség fronton, nagy kegyesen a két szélét összeszorozzák.
Azaz 100.000 ingyenes letöltő x 5.000 Ft/db = 500 millió Ft veszteség.

Később megtaláltam egy idevágó idézetet
ebből a cikkből.
"A legviccesebb jelenet a per kilencedik napján következett, amikor a vád által Londonból behívott John Kennedy, a lemezkiadók nemzetközi szövetségének (IFPI) vezetője azt válaszolta a védelem kérdésére, hogy a torrentező felhasználók minden zeneszámot megvásároltak volna, ha nem a netről töltik le őket. Kennedy kijelentését hangos kacajjal fogadta a hallgatóság."
Sebi
2010. június 17. 18:20
die nadel
2010. június 17. 18:34
Nos ez egy vicc.
Nincs is olyan ismerősöm, aki boltban vesz DVD-t vagy CD-t. És ezt nem kell különösebben senkinek magyarázni, hogy miért.
Ez viszont nem vicc.
KGigi
2010. június 17. 19:18
Eszméletlen összegeket szabnak meg. És van egy olyan érzésem, hogy ebből nem az előadók gazdagodnak meg.
Sebi
2010. június 17. 19:43
Szerintem ebből a pénzből igen kevés jut nekik.
Sebi
2010. július 7. 18:34
die nadel
2010. július 7. 18:47
Minden más így zajlik ebben az országban. Pont ez lenne másként? Ugyan már!
Adani
2010. július 8. 8:18
Mondjunk le az Artisjusról az árvízkárosultak javára.
rocco73
2010. július 12. 17:39
Ha én mondjuk zeneszerző vagyok, és a szerzeményeimet otthon felírom egy boltban kapható írható CD-re, otthoni hallgatás céljából, akkor mi a fenének fizetek ki jogdíjat a saját szerzeményeimért, aminek a jogdíjából én egy büdös fillért nem látok?
Ugyanez áll a programozókra is, akik saját szoftvereiket CD-n akarják terjeszteni. Övék a szoftver szerzői joga, de az írható adathordozóért ők is másoknak fizetnek!
Dave89
2010. július 12. 18:04
Ezért is hívják átalánydíjnak.
jagdtigger
2010. július 12. 18:07
Más, minek ez a cécó az illegális zeneletöltésnél(meg a többinél...) amikor kifizettetik velünk a jogdíjat alapból, akár letöltünk a "sötét" oldalakról akár nem(és itt nem csak a cd/dvd van terítéken mert ha jól tudom winyókra is szedik

)?
Dave89
2010. július 12. 18:11
Ha te eredeti lemezeket vásárolsz, akkor ezt köszönheted azoknak, akik semmit sem vesznek meg. Ha pedig te is letöltesz ezt-azt, akkor nem értem a felháborodás okát.
rocco73
2010. július 12. 18:14
Nem az a baj, hogy szedik a jogdíjat, hanem az, hogy ez a jogdíj nem azokhoz kerül, akiknek járna. Mert ha van egy zenekar vagy énekes, akinek a zenéjét, munkásságát elismerem, annak örömmel fizetném ki a jogdíjat, ha biztosan tudnám, hogy hozzá kerül! De sajnos nem ez a helyzet. Engem ez zavar.
Dave89
2010. július 12. 18:17
Én nem értem, miért jön mostanság mindenki ezzel az indokkal. Ha az alkotóknak megfelel (márpedig ilyen irányú markáns lépésekről az alkotók felől nem hallottam), akkor nekünk miért nem?
KGigi
2010. július 12. 18:19
1) Az ártatlanság vélelme. Nekik van bizonyítási kötelezettségük, és nem nekem. Hogy a fenében képzelik azt, hogy engem minden egyes vásárlásnál jogsértőnek bélyegeznek meg?
2) Elfogadhatatlan árak. Ha egy lemez sokezer forintba kerül, akkor nincs min csodálkozni.
3) A kevésbé népszerű, vagy régi előadók lemezeit gyakorlatilag képtelenség beszerezni.
4) Nincs normális, épeszű feltételekkel használható online bolt. Igen, online, mert csak egy olyan megoldás lehet versenyképes a torrenttel és a warezzel, amit hasonlóan kényelmesen meg lehet oldani. És épeszű feltételekkel, mert az nem életszerű, hogy egy számot csak azon a készüléken lehessen meghallgatni, amire letöltöm. Akkor ha van két számítógépem és egy mp3 lejátszóm, és mindegyiken szeretném hallgatni, akkor háromszor vegyem meg? Hát nem mondom mivel szórakozzanak.
5) Amíg iTunes-féle gépet teleszemetelő hulladék programok állnak rendelkezésre, addig eszembe nem jut feltelepíteni. Ezzel szemben még hordozható torrent kliens is van.
jagdtigger
2010. július 12. 18:41
@Dave89
Kgigi-nél a válasz. És nem mondtam hogy szent vagyok és nem "csábít" a sötét oldal, én is szoktam torrentezni mert van olyan amit csak ott találok meg(vagy még ott se)

. Youtubot meg ugyanúgy használom mint más, a filemeket meg mint írtad ha nincs irreális ára akkor megveszem vagy felveszem ha megy TV-ben

.
Dave89
2010. július 12. 19:03
Szerintem KGigi hozzászólása a manapság mindenhol hangoztatott sablonválaszok pontokba szedése csupán.
jagdtigger
2010. július 12. 19:07
Az lehet, de akkor is igaza van szerintem. Az mégsem állapot hogy pl a cd árának fele jogdíj, amiből ahogy kiderült alig csurran cseppen valamennyi a szerzőknek.
KGigi
2010. július 12. 19:12
Nem igazán izgat, hogy sablonválasz. Ez a véleményem, és akkor is ez lenne, ha mindenki másképp gondolná. Meg feltehetem a költői kérdést is. Miért tudják ezt a többi országban normálisan megoldani?
Sebi
2010. július 12. 19:45
IDÉZET(Dave89 @ 2010. július 12. 20:03)

Szerintem KGigi hozzászólása a manapság mindenhol hangoztatott sablonválaszok pontokba szedése csupán.
Szerintem pedig nem. Ez a nagy valóság.
Régi dolgokat pedig egyszerűen lehetetlenség beszerezni. Próbálj meg például a régi magyar mese DVD-t beszerezni. Pld. Gusztáv DVD.
Dave89
2010. július 12. 19:45
Nem igazán értem a felháborodás okát még mindig.
Sebi
2010. július 12. 19:49
Ezt a hozzászólásomat olvastad már? ->
Klikk
jagdtigger
2010. július 12. 19:52
@Dave89
Olvasgass:
http://homar.blog.hu/2010/07/07/zuzzuk_be_...ust#more2135294Ezért meg az irreális áraik miatt, ráadásul alig látnak a szerzők ebből hasznot.
Adani
2010. július 12. 19:59
Sok zenész rájött már, hogy jobban jár ha nem szerződik kiadóval hanem maga intézi. Ha a zene jó akkor kiadó nélkül is elterjed és venni fogják. Pl. Sub Bass Monster új lemezét is maga adta ki még évekkel ezelőtt 1500-ba került. Annyit meg is ért, megvettem. 5000-t nem fizettme volna, aminek a nagy részét olyanok nyelik le ( Kiadók, Artisjus), akinek semmi köze hozzá és a végén marad Szabinak pár 100 ft belőle. Így meg az az 1500 ft teljes egészében az övé.
Dave89
2010. július 12. 20:39
Én úgy vagyok vele, hogy ha senki sem zaklat amiatt, mert letöltöttem egy filmet vagy zeneszámot (és ezt nem teszem közhírré, nem csinálok belőle jövedelmet), akkor nem problémázok feleslegesen.
Adani
2010. július 12. 20:48
Egy régi, de jó cikk a (sz)Artisjusról és a jogvédő maffiákról.
klikk!Biztos lesz, akinek ismerős lesz pár dolog itt a fórumon.
KGigi
2010. július 12. 20:49
Az elvvel van bajom. Nekem az ugyanannyit számít, mint a dolog gyakorlati oldala.
Sebi
2010. július 12. 21:22
IDÉZET(Adani @ 2010. július 12. 21:48)

Egy régi, de jó cikk...
Valóban jó cikk.
[OP]Destroy-man
2010. július 12. 22:45
Én egy hazai zenei torrent oldalon vagyok moderátor. Felvetettem azt az ötletet, hogy minden egyes torrentnél legyen egy támogatási lehetőség. Ezzel az lett volna a cél, hogy az amugy drágálott lemezt, mindenki a saját belátása szerinti összeggel "vásárolja meg". Természetessen ezt a pénzt éves szinten kifizettük volna az adott zenekaroknak (külföldiekkel bajban lettünk volna, de valahogy megoldottuk volna azt is). Ez egy nagyon müködő képes modell lenne, csak egy baj van vele: Ha a jogvédők kihagyásával akarom támogatni ilyen módon a zenekart, akkor keményen megbírságolnak miatta. azt hiszem' ez egy szép gesztus lett volna tőlünk, de ameddig ilyen jogszabályok vannak, addig jobb, ha meghuzódunk, és nem "kérünk" érte pénzt, amit egyébként TELJES EGÉSZÉBEN a zenekaroknak oda is adtunk volna.
És hogy miért jó ez a modell? Mert 5000 Ft-ért nagyon sokan nem fogják megvenni, marad a letöltés -> nem fizet érte semmit, vagyha mégis, akkor az SMS server üzemeltetője lenyeli, mint haszon. Itt viszont azok, akik ingyen szerzik be a zenét fizetni fognak érte, mégha nem is sokat. De azért lássuk be, hogy sok kicsi jóval több, mint sokszor nulla.
Greene
2010. július 12. 23:07
Elképzelem a történéseket:
IDÉZET
- És te kisfiam, minek öltözöl farsangkor?
- Artiszjuszosnak meg Proartosnak
- Az mit csinál?
- Semmit, csak ül az asztal mögött és mindenkit megfenyeget, hogy ha nem dobja be azonnal katicabogaras perselybe a jogdíjat a "Tavaszi szél vízet áraszt" című dal elhangzása után, akkor az osztályfőnök bácsival mennek ki lefoglalni a Szabó Helga összes énekkönyvét.
- Akkor ez olyan mint a Sherrif meg a helyettese nem?
- Olyasmi, de jobb, mert mindenki fél tőle, és nem ötágú csillag a kitűzője, hanem violinkulcsba fűzött Kalasnyikov.
IDÉZET
- Miért vitték el a rendőrök az írásvetítőt Magdika?
- Hát kijöttek valami jogvédő izétől a rendőrökkel együtt, és azt mondták, hogy illegálisan seedeltem a gyerekeknek a Pitagórasz tételt fóliáról, mert nem lett befizetve utána a jogdíj, és így kárt okoztam.
- De hát ha a fóliával volt a baj akkor miért vitték el az irásvetítőt is?
- Mert ahhoz rendőrségi szakértő kellett volna, hogy megállapítsák meddig tart a fólia és honnantól számít már írásvetítőnek, így inkább az egészet vitték.
- És nem félsz, hogy lecsuknak?
- Á, mielött elvitték volna gyorsan megfordítottam a fóliát a vetítőn, így az életbe nem fejtik vissza...
- És mikor kapod vissza?
- Hát szerintem mire visszaadják az írásvetítőt, már nem is nekünk küldik majd, hanem egyenesen a múzeumnak.
Spányik Balázs
2010. július 12. 23:30

A másodikon sírtam...
Adani
2010. július 13. 9:02
[OP]Destroy-man
Ez egy jó ötlet nekem is eszembe jutott. Magyar előadóknál pl. meg lehetne keresni az ötlettel a zenészeket, pl. adhatnának egy bankszámlaszámot, amire becsületkassza jelleggel utalhatnának pénzt a letöltők. Pár ismerősöm eleve így adta ki a zenéjét, feltette a netre, hogy töltsétek le aztán mikor buliban találkoztunk ahová hozta CD-n és két sörért árulta, aki már letöltötte az meg annyit fizetett érte, amennyit gondolt. Kíváncsi lennék egy ilyen becsületkassza hogyan működne.
Egyébként nem is az ördögtől való gondolat. A Radiohead zenekar csinálta ezt meg. Feltette a honlapjára az új albumot majd megadta, hogy adjanak annyit amennyit szerintük ér. Egész jó bevételük lett, ugye volt, aki csak 1 dollárt adott volt, aki 1000-et.
die nadel
2010. július 13. 16:54
Ezzel csak az a baj, hogy ebből "szegény" jogvédőknek nem jut egy fillér sem. Hát mi lesz így velük? Vagy éhen halnak, vagy elmennek netán dolgozni? Hát szabad ilyet tenni velük? Ez diszkrimináció! Még a végén az Ombudsmanhoz fordulnak.
jagdtigger
2010. július 13. 17:02
Engem nem érdekel hogy mi lesz velük, nem kellett volna lopni csalni és akkor nem lenne ez a probléma

. Aki meg mégis tévútra lépett az meg így járt.
Adani
2010. július 13. 18:54
Engem se eddig is a semmire szedték a pénzt teljesen jogtalanul.
Én inkább Kodálynak hiszek, aki azt mondta: "A zene legyen mindenkié"
Giraffe
2010. július 13. 20:16
IDÉZET(Greene @ 2010. július 13. 0:07)

IDÉZET
- Miért vitték el a rendőrök az írásvetítőt Magdika?
ROTFL

- kellene a fórumra is egy "like" gomb.
die nadel
2010. július 14. 13:12
Senki nem érezte az iróniát?
Sebi
2010. november 7. 13:41
KGigi
2011. március 27. 18:51
Sebi
2011. március 27. 19:30
Apa kezdődik...
Dávid Csaba
2011. március 28. 18:39
Adani
2011. március 28. 21:17
Szép és jó, de kapunk is ezért valamit. Boldogan fizetném az átalánydíjat a net árába építve ha kapok is érte valamit. Legalább annyit, hogy hagyják békén az egyszeri felhasználókat, ha fizetek érte elvárom ,hogy kedvemre töltögethessek bármit elvégre fizettem jogdíjat. Sőt akár azt is, hogy a torrent siteokat meg DC hubokat is hagyják békén.
Miért is érzem úgy, hogy semmit sem kapunk majd csak fizethetünk? Vagyis egy újabb lehúzás.
SkyBird
2011. március 29. 5:29
Ehhez értenek csak.

Kivetni minél nagyobb területekre minél több és nagyobb átalánydíjakat, azután majd az elefántcsonttoronyban szétosztják önkényesen, ahogy ők akarják.
Fizessen mindenki, aki egy bitet nem tölt le se torrentről, se máshogy illegális audiovizuális tartalmakat ugyanúgy, mint akik több 100 GB-ot töltenek folyamatosan.
Azt természetesen meg ne várd, hogy ettől bármennyire is "békén hagynak". Attól, hogy a DVD, SD kártya és minden istennyila árában pluszban fizetsz, még ami illegális, az illegális.
Giraffe
2011. március 29. 8:12
IDÉZET(Dávid Csaba @ 2011. március 28. 19:39)

...És a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület emberei lesznek a HENT-esek?
Fujitsu
2011. április 2. 22:31
IDÉZET(Dávid Csaba @ 2011. március 28. 19:39)

Engem is megkerestek ezzel e-mailben, meg is sasoltam azt a kérdőívet. A kérdésekből természetesen az derül ki, hogy a torrent csakis illegális lehet, illetve az fel sem merül, hogy sokan a helyi életszínvonalhoz képest megfizethetetlen árak miatt lépnek az illegalitás útjára. Legalább oda sikerült már eljutni, hogy azt megkérdezik, szerintünk jogszerű-e sápot szedni minden egyes eladott adathordozó után, amikor simán lehet, hogy csak jogdíjmentes cuccokat akarok rárakni.
jagdtigger
2011. április 3. 9:57
IDÉZET(Dávid Csaba @ 2011. március 28. 19:39)

IDÉZET
a kulturális átalánydíjnak, melyet az üres adathordozókhoz hasonlóan az internetszolgáltatás árába lehetne beépíteni.
Menjek oda ahova én gondolom...
@Fujitsu
Nem hiába hívják őket törvényes gengsztereknek

.
jagdtigger
2011. április 17. 8:17
Igaz nem egészen Artisjus de ez esetben is jogvédők borzolják az emberek idegeit úgyhogy ide teszem be. Felnéztem egy bizonyos oldalra és ez fogad a kezdő lapon:
IDÉZET
News about COICA
There are renewed efforts by senator Leahy to reintroduce the COICA bill this year, which will allow to censor on demand any website the entertainment industry of the United States dislike. Practices like this are common in countries like Iran or China, the difference here is that the site they choose to target will be censored in the whole world.
Ez a tartalom egy lebutítottváltozata. A teljes változat képekkel kiegészült megtekintéséhez kérünk,
kattints ide.