IDÉZET(2-More)
A minap rájöttem hogy a régi mondás kicsit másképp nagyon szépen szól: büdösnek áll a világ. No persze, tény hogy hiába a reggeli zuhany, az oroszlánok befogadnának az állatkertben maguk közé szag alapján, mire beérek reggel szentendréről a HÉV+pótlóbusz+villamos+metró felállással, de azért van egy határ.
Reggel felszállok a hévre, szokásos helyemre, a ficakba. Magam sem értem miért, mert nyáron meleg, télen hideg, jó csajok mégcsak véletlenül se járnak arra, cserébe egy kósza fing pannónián érezteti hatását még árpád hidnál is, de én azért is odaülök mindig. Mert szeretek szenvedni. Nade van egy pont, amikor minden hős megtörik. Szerencsére ez nem most jött el, de azért odavágott kint egy elpattanó drótkötél az egyszeri rakodómunkásnak. na szóval, behúzódok a ficakba, földre dobom a tbc köpedékek, csikkdarabok és sörösdobozok nyitófülei mellé sokat látott hátizsákomat, magamat a szőnyegpadló durvaságú, hetykén kárpitnak gúnyolt, graffititől mintás ülésre dobom, és nézek ostobán. Reggel 6:50van. Közben nézek kifelé az ablakon, hátha meglátom A NŐT, de nem, nem jár már erre, ilyenkor. De valami megüti, igaz nem a szemem, az orromat. Mert utastárs érkezett, elementáris erővel mint hirosimára az atom. Jó 50-60as fazon, szederjes-borvirágos orra a széthullás peremén táncol, rövidgatya pipaszár lábakkal, ing, nem is lepukkant, sőt, hozzám képest egészen jó állapotban van. Kicsit rontja az összhatást a szandálból kikandikáló lábujj, melyen a köröm már nem is sárga, hanem valóssággal szürke, és mint a reklámban, valoszleg alatt ásókák nyithatták meg a maguk kis e-klubjukat. Csak nézek mivan, a fazon maga elé bámul. Honnan a szag, mikor relative konszolidált? Mert ez nem a szokásos, csipősen férfias izzadságszag, melynek testnevelés óra után felbukkanását Máté néven közrettegésnek örvendő osztálytársam egyszerüen csak "kandesz"-nek keresztelt, nem. Ez az az igazi, áporodott csövesszag, amely a pesti aluljárók sajátja, a villamosok fingszagával keveredő tömény, nyáron is a nagykabát alatt érlelt rejtély, ami 10000 méter mélyről tör fel mint az Apenta. Minden megállónál, amikor nyilik az ajtó, ha huncut légáramlatok egyenes a kevésbé eldugult bal orrlikamba csapják a mannát. Hihetetlen. Fuldoklom, köhögök, közben elátkozom a percet, amikor nagyapám megkivánta a nagyanyámat, aki anyámmal ajándékozta meg a világot aki reggelente kávéval ébreszt, mert a gyomrom hevesebben háborog, mint a másik nagyszülém 20 éves centrifugája. Inkább kinézek az ablakon, pozitiv dolgokra gondolok, a munkára, csajokra, akármire, próbálom elterelni a gondolataimat. És várom békást, mint a messiást, közben imádkozok, hogyha az a jellegzetes hukk hukk böff glugg megindul, legalább megállónál legyel, hogy lerohanhassak hányni. Szerencsére felbukkan békás, felrántom a hátizsákot mint egy desszantos, felugrok mint Csollány a gyűrűre, megragadom a kapszakodót, lélegzet vissza mint egy gyöngyhalász, és várom, várom a megállást. Ami lassan csak eljön, de a vége a legrosszabb mindig, mint amikor a félrészegen hazafele támolygás közben elkapó vizelési inger a bejárati ajtóba erősödik az elviselhetetlenségig, de csak kinyilik az ajtó, kivetem magam mint Winthers százados normandia felett, két talppal csattanok a betonon, és közben orromon-számon át a világ összes tiszta levegőjét be akarom szivni. Közben arra gondolok, lám lám, én se vagyok piksóta mód büdös, de miden bajnok legyőzhető ugye.....
Reggel felszállok a hévre, szokásos helyemre, a ficakba. Magam sem értem miért, mert nyáron meleg, télen hideg, jó csajok mégcsak véletlenül se járnak arra, cserébe egy kósza fing pannónián érezteti hatását még árpád hidnál is, de én azért is odaülök mindig. Mert szeretek szenvedni. Nade van egy pont, amikor minden hős megtörik. Szerencsére ez nem most jött el, de azért odavágott kint egy elpattanó drótkötél az egyszeri rakodómunkásnak. na szóval, behúzódok a ficakba, földre dobom a tbc köpedékek, csikkdarabok és sörösdobozok nyitófülei mellé sokat látott hátizsákomat, magamat a szőnyegpadló durvaságú, hetykén kárpitnak gúnyolt, graffititől mintás ülésre dobom, és nézek ostobán. Reggel 6:50van. Közben nézek kifelé az ablakon, hátha meglátom A NŐT, de nem, nem jár már erre, ilyenkor. De valami megüti, igaz nem a szemem, az orromat. Mert utastárs érkezett, elementáris erővel mint hirosimára az atom. Jó 50-60as fazon, szederjes-borvirágos orra a széthullás peremén táncol, rövidgatya pipaszár lábakkal, ing, nem is lepukkant, sőt, hozzám képest egészen jó állapotban van. Kicsit rontja az összhatást a szandálból kikandikáló lábujj, melyen a köröm már nem is sárga, hanem valóssággal szürke, és mint a reklámban, valoszleg alatt ásókák nyithatták meg a maguk kis e-klubjukat. Csak nézek mivan, a fazon maga elé bámul. Honnan a szag, mikor relative konszolidált? Mert ez nem a szokásos, csipősen férfias izzadságszag, melynek testnevelés óra után felbukkanását Máté néven közrettegésnek örvendő osztálytársam egyszerüen csak "kandesz"-nek keresztelt, nem. Ez az az igazi, áporodott csövesszag, amely a pesti aluljárók sajátja, a villamosok fingszagával keveredő tömény, nyáron is a nagykabát alatt érlelt rejtély, ami 10000 méter mélyről tör fel mint az Apenta. Minden megállónál, amikor nyilik az ajtó, ha huncut légáramlatok egyenes a kevésbé eldugult bal orrlikamba csapják a mannát. Hihetetlen. Fuldoklom, köhögök, közben elátkozom a percet, amikor nagyapám megkivánta a nagyanyámat, aki anyámmal ajándékozta meg a világot aki reggelente kávéval ébreszt, mert a gyomrom hevesebben háborog, mint a másik nagyszülém 20 éves centrifugája. Inkább kinézek az ablakon, pozitiv dolgokra gondolok, a munkára, csajokra, akármire, próbálom elterelni a gondolataimat. És várom békást, mint a messiást, közben imádkozok, hogyha az a jellegzetes hukk hukk böff glugg megindul, legalább megállónál legyel, hogy lerohanhassak hányni. Szerencsére felbukkan békás, felrántom a hátizsákot mint egy desszantos, felugrok mint Csollány a gyűrűre, megragadom a kapszakodót, lélegzet vissza mint egy gyöngyhalász, és várom, várom a megállást. Ami lassan csak eljön, de a vége a legrosszabb mindig, mint amikor a félrészegen hazafele támolygás közben elkapó vizelési inger a bejárati ajtóba erősödik az elviselhetetlenségig, de csak kinyilik az ajtó, kivetem magam mint Winthers százados normandia felett, két talppal csattanok a betonon, és közben orromon-számon át a világ összes tiszta levegőjét be akarom szivni. Közben arra gondolok, lám lám, én se vagyok piksóta mód büdös, de miden bajnok legyőzhető ugye.....