Spányik Balázs
2008. május 19. 22:26
IDÉZET(Adani @ 2008. május 13. 10:47)

Melyik gyerekdalra gondoltak?
Hehe,
megint felbukkantak?

Büszke vagyok rájuk!
Adani
2008. május 20. 8:31
Egy modern mondóka:
Komám asszony kéreti a szerverét, nem adhatom oda, n00bok ülnek rajta, hack hack hack.
ezermester
2008. május 20. 23:13
IDÉZET

kérdezném, hogy mikorra várható az a csodanet? Már ideje lenne, ugyanis márciusra ígérték, ha jól tudom, most kaptak engedélyt a földmunkára. A dobozok viszont már 2 hónapja fent vannak.
A csodanet, még nem lesz, mert csak most kezdték a földmunkát.
El is kell vetni a csodamagot, aztán meg kell várni az aratást is.
(Az idézet, eredeti szövegkörnyezetéből kiragadva, és megcsonkítva került felhasználásra!)
Sun
2008. május 21. 12:58
Találós kérdés
Élt egyszer egy ember, akinek minden vagyona 17 öszvére volt. Végrendeletében kikötötte, hogy a legnagyobb fia kapja vagyonának felét, a középső fia a vagyon egyharmadát, míg a legkisebb az egykilencedét.
Amikor meghalt, a fiúk nekiláttak, hogy elosszák az örökséget, ám azt tapasztalták, hogy a 17 nem osztható fel. Mivel nem tudtak semmit kitalálni, ezért elhívták nagybátyjukat, tegyen ő igazságot. A nagybácsi felpattant öszvérére és átbaktatott hozzájuk. Mikor meghallotta a problémát, saját öszvérét is hozzácsapta a vagyonhoz, így lett 18 öszvér.
Ezután a legnagyobb fiú megkapta a vagyon felét, 9 öszvért.
A középső megkapta a vagyon egyharmadát, 6 öszvért.
A legkisebb fiú is megkapta a kilencedét, 2 öszvért.
Ilyen módon a három fiú kapott 9 + 6 + 2, azaz 17 öszvért.
A nagybácsi visszavette a kölcsönadott, 18. öszvért, felpattant a hátára és hazament.
Hol a hiba?
Dave89
2008. május 21. 14:43
Ott a hiba, hogy (1/2 + 1/3 + 1/9)<>1 .
fapuma
2008. május 21. 15:01
<Poénlelövés esete forog fenn, bocs, hogy csak utólag írom be!>
Egész pontosan kisebb, mint egy. A megboldogult öreg szánt még majdnem egy egész öszvért valami titkos imádottjának. A fiúk azt is felosztották maguk között.
ezermester
2008. május 21. 21:07
IDÉZET

...valami titkos imádottjának. A fiúk azt is felosztották maguk között.
Rossz, aki rosszra gondol!
fapuma
2008. május 21. 21:20
Miért, Te nem az öszvérre gondoltál?
Adani
2008. május 22. 10:36
Mennyire vagy barkácsoló tipus?
1. Mire használod a flexet?
a) A mit? - 0 pont
b) Csiszolás, vágás. - 5 pont
c) Csiszolás, vágás, kenyérszeletelés, konzervnyitás, fogkő eltávolitás, manikűr-pedikűr, barkónyirás. - 10 pont
2. Mi teszel, ha csöpög a csap?
a) Pánikba esem és szerelőt hivok. - 0 pont
b) Elzárom. - 5 pont
c) Leflexelem a sarokszelepet, majd hogy megtaláljam a rejtett hibát, villanyvésővel végigbontom a falban a vizvezeték csövet, alkatrészeire szedem a bojlert, markolóval kibontom a ház vizbekötését, végul kihivom a szerelőt - 10 pont
3. ha könyvespolcra van szükséged?
a) Inkább kidobom a könyveket. - 0 pont
b) Lemérem a rendelkezésre álló helyet es ennek alapján vásárolok egyet. - 5 pont
c) Kivágom a kertben legvastagabb tujakat, majd a cseresznyefát, méretre flexelem, lesmirglizem, majd az első kudarc utan új alapanyag után nézek; a tetőgerendák felfürészelését követően megkeresem hozzátartozóim a ház romjai alatt. - 10 pont
4. Mit tennél, ha egy pajtában tartanának fogva, ahol van egy gázpalack, egy kanna benzin, valamint egy zsák szög és őrzőid magadra hagynak?
a) Nem dohányoznék. - 0 pont
b) Kisétálnék az ajtón. - 5 pont
c) Beleraknám a szöget a benzineskannába, és ezt az egészet a gázpalackra erősiteném, és amikor jönnek a fogvatartók, meggyújtanám, ha lenne gyufám. - 10 pont
Értékelés
0 pont - Abszolút nem vagy barkacsoló tipus. De belőled élnek azok a szolgáltató hiénák, akik egy gyújtóláng begyújtásáért 15000 forintos kiszállási dijat, 6000 forintos anyagköltséget és 23000 ezer forintos munkadijat számolnak fel.
5-35 pont - Átlagos műszaki érzékkel rendelkezel.
40 pont - Benned rendkivül erős barkácshajlam munkál, ne add fel, egy éjjeliszekrény többet ér, mint a hüvelyk, a mutató és a gyűrűs ujjad!
Crocket
2008. május 22. 17:20
Ha a nagybácsi hazavitte a 18. öszvért, akkor a egyik fiúnak egyel kevesebb maradt, tehát nem áll az egyenlet.
Dave89
2008. május 22. 17:35
Igazábó nincs semmilyen egyenlet, aminek állnia kellene. Ez egy egyenlőtlenség. Az idős ember vagy elszámolta a dolgokat, vagy tényleg valakinek szánt még egy kis örökséget

.
Kelvin
2008. május 23. 9:56
Híres fizikusok fogócskáznak a mennyben. Éppen Einstein számol. Amikor eljutott százig, megfordul, és azt látja, hogy Newton mögötte áll, egy földre festett négyzetben. Odamegy hozzá, majd megfogja.
- Ha! Megvagy, Newton!
- Tulajdonképpen én egy Newton vagyok egy négyzetméteren. Szóval Pascalt fogtad meg.
Adani
2008. május 23. 11:57
Ez fájt!
Garono
2008. május 24. 8:02
ezermester
2008. május 24. 14:45
Eddig is léteztek Magyarországon ekkora "nagy arcok", de eddig legalább rejtve voltak. (Hál istennek.)
Remélem, nem ők határozzák meg majd a jövőnket.
Már másodszor akadok össze, ezzel a két figurával. Szívesen kielemezném őket, de az nem fér bele a fórumszabályzat egyik pontjába sem, és adásba sem kerülhetne soha.
Tudod a négyféle embertípus... Amikor, a hülye okoskodik, az okos hülyéskedik, a hülye hülyéskedik, és az okos okoskodik. Na ezek a legveszélyesebb kategóriába tartoznak.

Fapuma: Igen jobban esik egy titkos szeretőre gondolni, mint egy öszvérre! Valahogy jobban bejönnek. Az öszvér túl magas, és nem lehet vele beszélgetni sem.
Jay
2008. június 3. 14:46
Építkezésen leesik a tetőről az egyik munkás, egyből szörnyethal. Elküldik az egyik munkatársát, hogy közölje a feleséggel a rossz hírt. Mikor a hírvivő visszajön, egy láda sört cipel magával. Kérdik a többiek:
- Ez meg mi?
- Az özvegy adta nekem.
- Megmondtad a rossz hírt, erre adott egy láda sört?
- Nem egészen. Odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle: "Maga özvegy Kovácsné?". Azt mondta, hogy nem. Erre fogadtam vele egy láda sörbe, hogy igen.
Adani
2008. június 3. 15:08
Egy amerikai és egy orosz beszélget. Az Amerikai azzal dicsekszik ,hogy az amerikai gumi a világon a legjobb:
-Képzeld el a múltkor egy gyere kiesett a 20. emeleti ablakon, de a rágógumija odaragadt a párkányra, így megmenekült, mert szépen leereszkedett rajta.
Az orosz válaszol:
-Az semmi, nálunkmikor egy 100 emeletes toronyházat építettünk leesett egy munkás a tetőről. Persze azonnal meghalt és minden csontja összetört de a lábán a gumicsizma ép maradt.
Az előző viccról meg eszembe jut az egyik South Park rész. Hogyan közöljük az ötösikrekkel, hogy meghalt a nagyanyjuk:
-Figyelem, akinek él a nagyanyja az egy lépést előre.
-Ne olyan gyorsan lányok.
Sun
2008. június 10. 7:29
Két kérdés
1. kérdés:
Ha ismernél egy nőt, aki éppen terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak és egy szellemileg visszamaradott, neki pedig szifilisze van, ajánlanád neki az abortuszt?
Mielőtt megnéznéd a választ, olvasd el a második kérdést is!
2. kérdés:
Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét és a te szavazatod számít a döntésben. Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről:
A-jelölt: tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 martinit iszik.
B-jelölt: hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt opiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik.
C-jelölt: Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik. Néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata.
Melyik jelöltre esne a választásod?
Először dönts! Ne less! és utána nézd meg lent a válaszokat.
A-jelölt: Franklin D. Roosevelt
B-jelölt: Winston Churchill
C-jelölt: Adolf Hitler
És mellesleg ha az abortusz kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp most ölted meg Beethovent...
Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját és profik a Titanicot, szóval van remény...
Adani
2008. június 10. 9:39
Gyermekeink száma miként változtatja meg hozzáállásunkat?
Az anyuka ruhái
Első gyermek esetén (1.): Azonnal kismamaruhákat kezdesz hordani, amint megállapítják a terhességet.
Második gyermek esetén (2.): Ameddig csak lehet, a rendes ruháidat
hordod.
Harmadik gyermek esetén (3.): A kismamaruháid a rendes ruháid.
Felkészülés a szülésre
1. Vallásos áhítattal gyakorlod a légzéstechnikát.
2. Nem gyakorolsz, mert emlékszel, hogy a múltkor sem segített.
3. A 8. hónapban előjegyzed magad epidurálra.
Babakelengye
1. Előre kimosod, színek szerint rendezed, és precízen összehajtogatod a babaruhákat.
2. Ellenőrzöd, hogy még tiszták-e, és csak a legsötétebb foltokat tartalmazóktól válsz meg.
3. Miért NE viselhetnének a fiúk is rózsaszínűt?!
Aggódás
1. Az első nyugtalan nyösszenésnél vagy fintornál felkapod.
2. Akkor veszed föl, ha üvöltése felzavarná az elsőszülöttet.
3. Megtanítod a hároméves elsőszülöttet, hogyan tologassa a babakocsit.
Cumi
1. Ha a cumi leesik a földre, elteszed, majd otthon elmosod és kifőzöd.
2. Ha a cumi leesik a földre, a cumisüvegből vett folyadékkal leöblíted.
3. Megtörlöd a pólódban és visszadugod a szájába.
Pelenkázás
1. Óránként bugyrot cserélsz, akár kell, akár nem.
2. 2-3 óránként pucolod a dedet, ahogy szükség van rá.
3. Igyekszel még azelőtt kicserélni a bugyrot, hogy a többiek a szag miatt panaszkodni kezdenének vagy kifolyna.
Pelenka tisztítás
1. Mosás, szárítás, vasalás.
2. Mosás, szárítás.
3. Szárítás.
Babaprogramok
1. Eljártok babatornára, babaúszásra, babazenére és babamese-klubba.
2. Eljártok babatornára.
3. Eljártok a közértbe. Mert kell a kimozdulás!
Kimozdulás
1. Első alkalommal óránként rácsörögsz a bébiszitterre.
2. Mielőtt elmennél otthonról, még meghagyod a számodat, ahol elérhetnek.
3. Meghagyod a bébiszitternek, hogy csak akkor hívjon, ha vér folyik.
Otthonlét
1. Hosszú órákat töltesz el naponta csupán azzal, hogy a gyermekben gyönyörködsz.
2. Naponta többször rájuk nézel, nehogy az idősebb összenyomja, böködje vagy megüsse a kicsit.
3. Minden nap igyekszel némi időt eltölteni a gyerekek látókörén kívül.
Lenyelt pénzérmék
1. Ha elsőszülötted lenyel egy pénzérmét, rohantok az ügyeletre és vered az asztalt röntgenért.
2. Ha másodszülötted lenyel egy pénzérmét, gondosan figyeled a pelenka tartamát, hogy távozott-e. (És csak akkor aggódsz, ha a lenyelt 2 Ft-os helyett két 1 Ft-ost találsz.)
3. Ha harmadszülötted lenyel egy pénzérmét, levonod a zsebpénzéből.
TheSaurus
2008. június 10. 9:45
Nem tudom, miért gondolod, hogy ennek a Vicces topikban van a helye. Pont három gyerekem van, (igaz, én az apuka vagyok,) de nagyjából minden sor stimmel.
Dave89
2008. június 10. 10:11
Sherlock Holmes és Dr. Watson kempingezni mennek. Egy tisztáson felverik a sátrukat, majd nyugovóra térnek. Az éjszaka közepén Holmes megböki mellette alvó segédjét: "Watson! Nézzen fel az csillagokra, és mondja el, hogy mit lát!" Watson egy ideig gondolkodik, majd belekezd:
"Millió és millió csillagot látok, és ha csak néhány ezek közül bolygó, akkor valószínű, hogy ezek közül legalább néhány hasonlít a mi Földünkre, és ha ez így van, akkor talán van köztük egy, amelyiken értelmes lények élnek"
Holmes dühösen válaszol: "Watson, maga idióta! Valaki ellopta a sátrunkat!"
Sun
2008. június 10. 19:48
Hogy hívják?
Arab kapus: Kapd El Hammar
Arab halárus: Addelah Alath Amar
Eszkimó légitársaság: Fridzsid Air
Finn kidobó ember: Hallja Menjeninnen
Görög kártyás: Namilesz Teosztasz
Görög hamiskártyás: Komisz Makkász
Holland bankár: Stex van Boeven
Holland táncosnő: Van Esse, de Myre
Jay
2008. június 10. 19:50
Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól hozzá:
- Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat! Mit kérsz?
- Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!
Adani
2008. június 10. 21:37
-Miért borotválkozik a rendőr civilben?
-Mert egyenruhában nagyobb a pofája. ( Ez sem vicc, egy ismerőst majdnem megvágtak 30 ezerre egy lejárt szavatosságú mentőláda miatt).
Gereby
2008. június 10. 22:02
Igen most erre vannak ráállva. És az a vicc, hogy duplájába kerülnek most a mentőládák... (Mintha kis korrupciót észlelnék a levegőben...

)
ON
Jay
2008. június 11. 8:48
OFF
Valakinek még nincs meg a tengerparti nyaraló. Valamit ki kellett találni.
Ez olyan, mint amikor bevezették a biztonsági mellényt.
Sun
2008. június 12. 7:06
A maffiózó gyereke hazaérkezik az iskolából. Az apja kéri az ellenörzőjét, amiben egy egyes van.
- Tudod fiam, hogy ezért verés jár!?
- Tudom apa! Megvan a tanár címe, mehetünk!
Unoka megkérdezi:
- Mondd nagymama, mi az a szerető?
Nagymama felsikít, elhajítja a kötést, felpattan, átgázol a macskán, felrohan a padlásra, feltépi a gardróbajtót, kizuhan egy csontváz:
- A francba, tudtam, hogy valamit elfelejtettem...
Elmegy a zsidó a bölcs rabbihoz.
- Ó, bölcs rabbi! Mondd meg nekem, hogy lehetek hosszú életű?
- Hát fiam, ide figyelj! Ne igyál, ne dohányozzál, ne nőzzél!
- És akkor hosszú életű leszek bölcs rabbi?
- Nem, de hosszúnak fog tűnni!
Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.
Jay
2008. június 12. 8:45
Egy októberi este egy fazon stoppol egy eléggé gyérforgalmú úton.
Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd, amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk, meg sem várva, hogy az megálljon, feltépi a jobb oldali ajtót és beugrik...
Megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz, és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz, ahol a kocsi begördül a parkolóba...
A stoppos - aki ekkorra már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra.
Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó, és belép két ázott férfi. Az egyik rápillanva odaszól a másiknak:
-Te! ... Béla! Itt a fickó, aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...
Adani
2008. június 12. 8:51
Hasonló:
Szőke nő jön ki a boltból és látja, hogy autó elkezd lassan gurulni a parkolóban. Hihetetlen lélekjelenléttel beugrik az anyósülésre és behúzza a kéziféket. Kiszáll és a felé közeledő embernek büszkén:
-Gurult, de megállítottam.
-Tudom, én toltam.
Miért is hasznos ha a kocsidban van hátsó ablakfűtés? Melegen tartja a kezedet mikor tolod.
TheSaurus
2008. június 12. 8:59
Ez sajnos nem vicc: egy ismerősöm ült a kocsijában, dugó, se előre se hátra, amikor észrevette, hogy a közeli parkolóból, ami egy kicsit magasabban volt, mint az út, elindul felé szép lassan egy autó. Az illető nem húzta be a kéziféket, üresben hagyta, ismerősöm mozdulni se tudott, csak nézte, ahogy behorpad a fél kocsija.
Jay
2008. június 12. 10:01
Ez egy ismerősömmel történt:
Megállította a rendőr közúti ellenőrzésre. Kiszállt az autóból és odaadta a rendőrnek a papírokat.
Állnak az út szélén, a rendőr ellenőrzi az iratokat.
Egyszercsak felnéz a rendőr és megszólal: gurul az autó.
Ismerősöm: tessék?
Rendőr: gurul az autó!
Erre az ismerősöm elkezdett futni az autója után.

Szerencsére időben utólérte és meg tudta állítani.
Adani
2008. június 12. 13:55
Nem is tudom már ki mesélte, hogy nála meg az volt, hogy régi Skodával ment mikor a rendőr leállította. Mondta, miután a papírokat megnézte, hogy a csomagtartót is megnézné. Emberünk elindul előre, mire a rendőr rákiabál, hogy ne a motorháztetőt nyiss ki mégis mit nézzen a motoron?
Másik esetben meg Daciával ment az ember, rendőr leállítja és közli vele, hogy nyissa ki a motorháztetőt. Nem igazán értette minek, de kinyitotta. Erre a rendőr odahívja az egyik kollégáját, hogy látod Józsi megmondtam én neked, hogy a Daciával ez itt úgy van hogy így ni.
Alex99
2008. június 12. 14:58
Engem biciklivel állítottak meg. A rendőr azt mondta: "Szálljon már le a gépjárműről."
Gereby
2008. június 13. 1:35
Nagybátyámnak régi farmotoros Skodája van. Pont a hétvégén mesélte a következő viccet:
Rendőr megállítja a Skodást:
-Nyissa föl a hátulját!
Emberünk fölnyitja...
-Honnan lopta ezt a motort?
Adani
2008. június 13. 9:09
Nem tudom már hol hallottam. Egy buliból hazafelé tartó kissé részeg embert igazoltatott két rendőr. Megállították és közölték ,hogy a három kívánságot ( jogosítvány, személyi és forgalmi engedély) kérik. Nézett csodálkozva, de odaadta a jogsit meg a személyit majd akadozó nyelvvel közölte, hogy forgalmival nem tud szolgálni, mert azt gyalogosoknak nem adnak az autójét meg nem hozta magával mivel nem autóval jött. Erre leesett a rendőrnek is, hogy kettejük közül ő a hülyébb ( ismeritek a viccet? Részeg kiabál, hogy hülye rendőr, erre a rendőr: hülye maga, hiszen tök részeg. Na ja, de én holnapra kijózanodom) és elengedte.
Másik sztori mikor roncsautót állítanak le és megjegyzi vicceskedve, hogy én ezt a roncsot nem nevezném autónak. Mire a sofőr közli ,hogy egyetértünk ,de ugye akkor nem bánja, hogy ha jogosítványt sem adok meg forgalmi engedélyt.
Trabantost, aki szabálytalankodott leállítja a rendőr és közli ,hogy 10 ezer. Erre a Trabantos az autó felé mutat és közli, h biztos úr, máris a magáé.
Megtörtént eset. Trabantba beültek 8-an és csak az anyósülést szedték ki. Rendőr leállítja őket feltűnik neki, hogy kicsit mintha sokan lennének, erre közli, hogy most mindenki kiszáll. Miután kiszálltak közli, hogy ha most 30 másodpercen belül vissza tudnak szállni akkor nem bünteti meg őket. Sikerült.
Szintén megesett, hogy egy gyorshajtót elkapott a rendőr, aztán megjegyzi, hogy magára vártam egész nap.
-Én meg siettem, hogy ne kelljen sokat várnia.
A Trabantoshoz hasolnó, de itt úgy emlékszem Skodáról volt szó és csak hatan ültek benne. A rendőrnek is feltünt, és miután mindenki kiszállt meg is kérdezte, hogy maguk hányan vannak?
-Öten, nézze csak 1,2,3,4,5. Persze magát a vezető sosem számolta.
-Biztos?
-Igen, számolja meg maga is velem. 1,2,3,4,5. A rendőr gondolkodott egy kicsit, majd közölte, hogy oké menjenek.
Szintén érdekes eset lehetett mikor valakit elkaptak azzal, hogy nincs rajta szemüveg, holott a jogsijában benenvan, hogy csak szemüveggel vezethet. Erre elhitette a rendőrrel, hogy a szélvédője van másfelesre csiszolva.
jagdtigger
2008. június 13. 11:18
Adani
2008. június 13. 15:28
Egy másik sztori, ami közben eszembe jutott. A szóbeszéd szerint évekkel ezelőtt jelentésben adta be egy miskolci rendőr és a mai napig röhögnek az ottaniak ha eszükbe jut:
IDÉZET
Miközben a parkban járőröztem arra lettem figyelmes, hogy egy részeg ül a padon és feltűnően csavarog. Felszólítottam, hogy igazolja magát, mire ő azt válaszolta, hogy szopjam le. Miután ez megtörtént a kapitányságra kisértem.
Másik sztori: Érettségi után egy társaság kiitta a környék összes kocsmáját, ahogy azt kell és hullarészegen vonlutak az utcán. Két rendőr megállítja őket, előkerül a szonda ipsos mindenkinél ki is jelzi kb. a halálos adag alatti értéket, vagyis nyomokban vért is tartalmaz az alkoholjuk.
-Ejnye fiatalok, mitől rúgtak be ennyire?
-A sikeres érettségit ünnepeltük, maga nyílván nem tudja milyen érzés.
Néztek is rájuk csúnyán, állítólag még a gumibot is előkerült.
A 80-as években viszont egy részeg punkot állítólag megvertek egyszer, mikor a személyit azzal a kommentárral adta át a rendőröknek, hogy melyikük tud olvasni.
Jay
2008. június 16. 14:06
Egy szõke és egy barna nõ ül a kocsiban. Egyszer csak megáll az autó, a szõke megkérdezi a barátnõjét:
- Miért álltunk meg?
- Kifogyott a benzin.
Mire a szõke:
- De okos vagy! Én biztos nem vettem volna észre és tovább vezettem volna!
Egy kislány kosárral a kezében sétál az erdőben. Megállítja a farkas:
- Szia, kislány! Hogy hívnak, mi van a kosaradban, és hová mész?
- Esztergomba!
A rendőrök érettségiznek.
Azt mondja az egyik a másiknak:
-Te, hány fokon is forr a víz?
-180°
-Te hülye, az a derékszög!
Adani
2008. június 16. 14:39
-Hová mész fiam?
-Laposelemér
-Nem a nevedet kérdeztem.
Az orvos, a mérnök és az informatikus utazik a vonaton. Egyszer csak megállnak a semmi közepén. Megszólal az orvos:
-Megnézem hátha a mozdonyvezető lett rosszul és azért álltunk meg.
Erre a mérnök:
-Lehet, hogy elromlott a vonat, megnézem hátha meg tudom javítani
Erre az informatikus:
-Ugyan. Csukjunk be minden ablakot, szálljunk ki aztán szálljunk vissza és akkor hátha elindul.
A filozófus, a fizikus és a matematikus utazik a vonaton. A filozófus megszólal:
-Nézzétek ott egy fekete bárány, tehát ezen vidéken a bárányok feketét.
A fizikus:
-Ugyanmár, csak az biztos, hogy vannak itt fekete bárányok.
Matematikus:
-Mindössze annyit tudunk, hogy van legalább egy bárány itt, amelyiknek legalább az egyik oldala fekete.
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy
találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem
tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj
felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság
59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok.- feleli a nő - Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs,
hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy
még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi
pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk volna, de most már én tehetek róla!
Sun
2008. június 27. 14:02
A 30-as évek Szovjetuniójában a telefon cseng a KGB-irodában.
- Itt Kohn beszél. Szeretném a tudtukra hozni, hogy a szomszédom, Rabinovics egy osztályellenség, és gyémántokat rejteget a sufnijában a fatönkökben.
Kimegy a KBG, feldúlják a sufnit, felvágnak minden tuskót apróra, nem találnak semmit.
Mikor elmentek, Rabinovics felhívja a szomszédot:
- Szervusz Kohn, ott volt a KGB?
- Igen.
- Felvágták a fát?
- Igen.
- Akkor most viszonozd a szívességet. A zöldségeskertemet kéne felásni...
10+2 jel, amelyek arra utalnak, hogy túl sokat foglalkozol számítógépekkel
- Amikor látsz az utcán egy csuklós buszt, elgondolkozol azon, hogy vajon 16 vagy 32 bites-e?
- Álmaidban a színes tinta is true-color.
- Olvasol egy könyvet, és automatikusan keresed a lap szélén a gördítősávot.
- Felveszed a telefont, és automatikusan egy IP címet kezdesz beírni.
- A liftben kétszer kattintasz a kívánt emelet gombjára.
- Keresed az ikont, amire kétszer kattintva ki tudnád nyitni a hálószoba ablakát.
- Ha elkövetsz valami hibát, elkezded keresni a visszavonás funkciót.
- Lenézed azokat az embereket, akik csak szimpla írássűrűséggel beszélnek.
- Simán megértesz egy olyan mondatot, amiben háromnál több betűszó szerepel.
- Az autód sebességmérőjét km/h-ról átskáláztatod dpi-re.
- Gyakrabban cseréled a képernyővédődet, mint az alsógatyádat.
- Összeveszel gyerekkori barátoddal azon, hogy vajon a trackball vagy a touch pad használata kényelmesebb-e.
Jay
2008. július 3. 11:57
ezermester
2008. július 3. 17:26
Jay! Ez fincsi volt. Eszembe jutott egy régi mondás. ...és akkor mi van, benéz a ló az ablakon?
Legfrissebb viccek több új felhasználótól!!!
Legaktívabb volt: Recycle Bin
( 3 üzenet / 100% a felhasználó aktív üzeneteinek százalékában )
jagdtigger
2008. július 3. 17:49
Einstein
2008. július 4. 4:57
IDÉZET(jagdtigger @ 2008. július 3. 18:49)

Jó kis Photoshop kép.
ezermester
2008. július 4. 12:37
IDÉZET(jagdtigger @ 2008. július 3. 18:49)

Vagy 2 kerék, vagy 4 láb.

Ott ahol ez volt, van még jobb is annak aztán van kereke. (majd megkeresem. Valahová elmentettem)
LiLO
2008. július 4. 13:05
Nem is olyan régóta már július van, kéne nyitni neki új topikot, vagy átnevezni a mostani leírását - ha lehet ilyet -, így köszöntve a júliust!
---- Original Message ----
From: Bill Gates
Sent: Wednesday, January 15, 2003 10:05 AM
To: Jim Allchin
Cc: Chris Jones (WINDOWS); Bharat Shah (NT); Joe Peterson; Will Poole; Brian Valentine; Anoop Gupta (RESEARCH)
Subject: Windows Usability Systematic degradation flame
Meglehetősen csalódott vagyok, amiért a Windows használhatósága folyamatosan romlik, és a programmenedzsmentnek nincs ötlete arra, hogyan javítson a helyzeten.
Hadd osszam meg a tegnapi kalandomat.
Elhatároztam, hogy letöltöm a Moviemakert, és megveszem a Digital Plus csomagot, ezért ellátogattam a Microsoft.comra. Van nekik egy letöltési oldaluk, hát odamentem.
Az első öt alkalommal, amikor ellátogattam az oldalra, időtúllépés miatt nem sikerült elérnem a letöltést. Aztán hatodjára, nyolc másodperces várakozás után végre bejött.
Az oldal annyira lassú volt, hogy elmondhatjuk, lényegében használhatatlan.
Mivel (a Moviemaker) nem volt az első 5 találatban, megnéztem a következő 45-öt.
Ez a 45 teljesen összezavart. Ezekhez képest a C:\Documents and Settings\billg\My Documents\My Pictures-szerű dolgok tökéletesen egyértelműek.
Semmilyen szűréssel nem találkoztam, viszont egy rakás furcsa dolgot dobott ki az oldal.
Megpróbáltam a médiával kapcsolatos tételekre szűkíteni, de még mindig nem jött be a moviemaker. Aztán beírtam, hogy movie. Semmi. Aztán beírtam külön, hogy movie maker. Semmi.
Ekkor feladtam, és küldtem egy levelet Amirnak, hogy árulja már el, hol van a Moviemaker download! Létezik egyáltalán?
Erre azt a választ kaptam, hogy nem számítottak arra, hogy valaki a letöltő oldalt arra használja majd, hogy letöltsön valamit.
Azt tanácsolták, hogy menjek el a főoldalra, a keresés gombhoz, majd írjam be hogy movie maker (nem moviemaker!).
Kipróbáltam. Az oldal borzasztóan lassú volt, de hat másodperccel később bejött.
Azt hittem, már sínen vagyok, és rövidesen megjelenik egy letöltőgomb.
Ehelyett kaptam egy puzzle-t. Arra kért az oldal, hogy menjek el a Windows Update-re, aztán csináljak ott mindenféle dolgot.
Ez teljesen kikészített. Miért kéne elmennem valahová máshová és keresgélnem, hogy letölthessem a moviemakert?
Mindenesetre elmentem a Windows update-re. A Windows Update közölte, hogy le kell töltenem egy rakás vezérlőt. Nemcsak egyet, többet is, miközben furcsa üzeneteket dobált fel az oldal.
Miért nem tud a Windows update egyszerűen kapcsolatot létesíteni a Windows-zal?
Utána jött az ellenőrzés. Elég sokáig tartott, majd közölte az oldal, hogy 17 megányi cuccot kell letöltenem. Nemcsak azokhoz a dolgokhoz, amik még nem voltak meg a gépemen, ahhoz a lehető LEGIJESZTŐBB néven elnevezett hat dologhoz, nem, mind a 17 megát le kellett töltenem.
Így aztán letöltöttem. Az a része gyorsan ment. Aztán telepíteni akartam. Ez hat percig tartott, és a gép úgy belassult tőle, hogy használhatatlanná vált.
Mi a franc történt ez alatt a hat perc alatt? Ez őrület! Mindez a letöltés befejeződése után!
Ezután megkért a rendszer, hogy indítsam újra a gépet. Miért indítanám újra? Megteszem minden este, miért kell most is?
Így aztán újraindítottam, mert RAGASZKODOTT hozzá.
Ezután visszatértem és lefuttattam a Windows Update-et újra. Már csaknem elfelejtettem, mit keresek ott, hiszen én csak a Moviemakert akartam letölteni.
Újra felkerestem a Microsoft.com-ot és átnéztem az instrukciókat. A WindowsXP-nevű könyvtárra kellett böknöm. Miért? A Windows Update tudja, hogy Windows XP-t használok. Miért kell a könyvtárra böknöm?
Átverekedtem magam egy rakás lehangoló részleten, de biztos voltam benne, hogy ezzel eljutok a Moviemakerig.
Meg is kezdődött a letöltés, ami gyorsan véget is ért, de a telepítés már sokáig tartott. Elképesztő, hogy mennyire lassú volt.
Egy ponton aztán közölte, hogy le kell töltenem a Windows Media Series 9-et.
Elhatároztam, hogy megteszem. Ekkor párbeszédablakok ugrottak fel, olyan üzenetekkel, mint az „Open” vagy a „Save”. Semmi segítség, hogy mit tegyek. Ötletem sem volt, mire kattintsak.
A Windows Media Series 9 letöltése megint csak gyorsan ment, de a telepítés hét percig tartott.
Ekkor már biztos voltam benne, hogy megkapom a Moviemakert. Elnéztem a programok hozzáadása/eltávolítása-menüpontba, hogy megbizonyosodjak róla, ott van.
Nem volt ott.
Mi volt ott? A következő szemét: Microsoft Autoupdate Exclusive test package, Microsoft Autoupdate Reboot test package, Microsoft Autoupdate testpackage1. Microsoft AUtoupdate testpackage2, Microsoft Autoupdate Test package3.
Valaki elhatározta, hogy teleszemeteli a Windows egyetlen használható részét? A fájlrendszer már használhatatlan. A registry már használhatatlan. A programlista volt az utolsó normális része a Windowsnak, de az is el lett barmolva.
De ez csak a kezdet. Később ilyet sikerült listáznom: Windows XP Hotfix see Q329048 for more information. Mi az a Q329048? Miért listázza a rendszer ezeket a kódokat? Más javítások meg Q810655-öt mondanak, ahelyett, hogy felajánlanák a Q329048-at további információkért.
Micsoda káosz!
Persze a Moviemaker még mindig nem volt ott.
Így aztán feladtam, és elhatároztam, hogy csak a Digital Plus Package-ot töltöm le.
Azt mondta az oldal, hogy adjak meg egy rakás információt magamról.
Bepötyögtem ezeket, de mivel a weblap úgy döntött, hogy elgépeltem valamit, újra meg kellett adnom az adataimat. Persze a már korábban begépelt dolgok jó része eltűnt.
Ötször ismételtem meg, és minduntalan kitörölt mindent, amit korábban beírtam.
Szóval több mint egy óra őrület után, most, hogy a programlistám egy szemétdomb, hogy megtudtam, a Microsoft.com egy borzasztó oldal, még mindig nem tudom elindítani a Moviemakert, és még mindig nincs meg a plus package.
Eldobom az agyam attól, hogy mennyire nem figyel senki a használhatóságra. Azt hittem, a Windows Networknéll meg a 802.11 használatakor előugró üzeneteknél (hát nem imádnivalók ezek a gyökértanúsítványos üzenetek?) mélyebbre már nem süllyedhetünk.
Majd szólok, ha végre sikerül működésre bírnom a cuccot.
Forrás, és a teljes vicc megtekintése:
anyádat!
jagdtigger
2008. július 15. 20:13
Jay
2008. július 17. 11:05
jagdtigger
2008. július 17. 14:27
Jay
2008. július 17. 17:45
ELŐBB A SZÖVEGET
Be tetszett fizetni?
-Igen.
-Akkor tessék beküldeni a másolatot a csekkről.
-Ne az eredetit?
-Nem, nem, csak tessék lemásolni, és küldje el.
-...Másoljam le? Jó... Értem...