Shia-ko
2005. szeptember 2. 11:24
1., Egy kolléganőm unokahúga bő egy hete szenvedett gyomorfájdalmakkal, amire szódabikarbóna volt gyakorlatilag az orvosi javaslat, mikor összezuhant, és a kórházban derült ki, hogy lyukas a gyomra. Most benn fekszik, és 95%, hogy dobozban kerül csak ki, olyan fokú a vérmérgezése.
2., Egy 27 éves énekesnő, szólóalbuma bemutatókoncertje elötti éjszaka halt meg, belső sérülések következtében. 1 héttel elötte szenvedett autóbalesetet, ahol apró, külső sérüléseket állapítottak meg nála, hiába panaszkodott gyengeségre, nehéz légzésre.
Athos
2005. szeptember 2. 11:43

Jesszus!!!
benkovics
2005. szeptember 2. 11:54
Adani
2005. szeptember 2. 13:41
Sajnos az orvosok között is vannak sarlatánok, ilyen esetek is előfordulnak, idén is volt már több eset is (Egyik a kecskeméti kórházban történt, ami mintegy 200 méterre van a sulinktól.) Sőt, már könyv is megjelent az orvosi műhibákról. Abban sok durva eset le van írva.
Gereby
2005. szeptember 2. 14:42
Nagyapámat jó régen érszűkülettel műtötték (ki cseréltek egy két ert a lábában műanyagra) Csak az orvosok nem gondoltak arra, hogy akkor a lábában erősen megindul a vérkeringés, és kevés vért kap az agya. A műtét után az éjszaka elájult és fél odalára lebénult szegény.

Aztán csodával határos módon fölépült és tud járni.
eremit
2005. szeptember 2. 14:52
Keresztanyám meg annyit dolgozott (fodrászként) egész életében, hogy érszűkület miatt le kellett vágni az egyik lábát térdből.
PC World segélyfórum.
Greene
2005. szeptember 4. 18:32
IDÉZET(Shia-ko @ 2005. szeptember 02., 12:24 - péntek)
1., Egy kolléganőm unokahúga bő egy hete szenvedett gyomorfájdalmakkal, amire szódabikarbóna volt gyakorlatilag az orvosi javaslat, mikor összezuhant, és a kórházban derült ki, hogy lyukas a gyomra. Most benn fekszik, és 95%, hogy dobozban kerül csak ki, olyan fokú a vérmérgezése.
Az exbarátnőm apukája pont ugyanebben halt meg. Neki is kilukadt a gyomra. Egy orvos rokonom 10% esélyt adott neki az elmondottak alapján. Életerős jófej, vidám, és főleg (relatíve) fiatal ember volt
Machado
2005. szeptember 4. 19:40
Tudom, sajnos nem vígasztal senkit se (sajnos engem se, mert sok dolgom volt nekem is orvosokkal), de az orvosok emberek, hibáznak, a legjobbak is. Más szakmában ennek nincs, csak anyagi következménye, de itt más a helyzet. Minden elismerésem azoké, akik vállalják ezt a felelősséget, én nem tudnám.
ocsi
2005. szeptember 4. 21:29
Én is egy picit a másik oldara akartam felhívni a figyelmet.... nekem is a kelleténél több dolgom volt orvosokkal.. és nem jó dolog... DE engem 'csak a biztonság kedvéért' küldtek el ultrahangra... majd még aznap este kivették a vakbelem....
fapuma
2005. szeptember 4. 21:40
Itt szeretném felhívni a figyelmet arra az akcióra, hogy a kórházakban, sulikban stb. teljesen be akarják tiltani a dohányzást.
Hát nem szeretnék ezután egy cigifüggő doki szívműtétjén a beteg szerepében tetszelegni.
Remélem, ez nem minősül politizálásnak.
Shia-ko
2005. szeptember 5. 8:46
Álljunk meg egy mondat erejéig!
Mint a cím is mutatja, ez a topic nem azért született, hogy az orvosokat szidjuk, csak 1-2 napos különbséggel 2 olyan szintű hibát tapasztaltam, ami kevés dologgal magyarázható, és egyik sem elfogadható azok közül. Ezért lettem volna kiváncsi, hogy ez most véletlen egybeesés, vagy általános helyzet.
google
2005. szeptember 5. 10:39
Nehéz megítélni, mert ahhoz arányt kellene látni, hogy hány műtétenként / vizsgálatonként történik műhiba. Szerintem ez a szám elenyészően kevés, csak erről ugye értesülünk, mert szenzáció, mert tragikus végkimenetelű.
Hiába képzettek az orvosaink - mint mindenki - ők is hibázhatnak, sajnos.
Adani
2005. szeptember 5. 21:32
Ez igaz, csak itt az a baj, hogy ha hibázik egy orvos, akkor igazából nincs rá nézve semmi következménye, maximum elbocsájtják a kórházból, de majd dolgozik egy másikban. És az is igaz (és az említett műhibás könyvben is részletesen írnak róla Kende Péter - Mik vagytok ti Istenek ? ), hogy általában az orvosok védik egymást, vagyis igyekeznek eltusolni a műhibákat ( pl: volt egy 2%-os kockázat a műtétnél, és sajnos ez pont az a 2% volt). Kicsit nyugatabbra és Amerikában már másképp van. A műhiba bekerül az orvos aktájába ( akár peres ügy lett, akár peren kívüli megegyezés), és egy online rendszerben is, ami mindenki számára elérhető ( akár a jogi képviselő is belenézhet, volt-e már hasonló ügye az orvosnak), és ha elér egy bizonyos számot, akkor automatikus bevonják a licenszét ( vagyis az orvosi engedélyét).
Egy konkrét eset az említett műhibás könyből. Egy Z. Sámuel nevű orvos először dolgozott Szegeden ( Ha jól emlékszem szülész volt), de sok műhibás ügye volt, a sokadik után elküldték, de még két másik kórházban eljátszotta ugyanezt, és lehet, hogy még ma is praktizál valahol ( Amikor a könyvet írták, még praktizált a 3. helyén).
google
2005. szeptember 5. 21:40
Szerintem keveseket érint olyan személyesen az orvosi műhiba itt a fórumon, mint jómagamat, mégis valamennyire védelmembe tudom őket is venni. Rengeteget kell ügyelniük (főleg kezdetben), és bizony olyan munkát végeznek, amelyre minden időpontban, minden idegszálukkal összpontosítaniuk kell.
Mert mi történik, ha egy programozó elront valamit? Végtelen ciklus, vagy legrosszabb esetben kitörli az adatbázis tartalmát. És ha egy orvos téved?...

Egyébként Kende Péter Úrnak is olyan az "előélete", hogy enyhén szólva is kettővel kell osztani, amiket leír...
Adani
2005. szeptember 5. 21:51
Nekedi s sok dologban igazat kell adjak, de az utolsó mondatodra reagálva mégha 4-gyel is osztok, akkor is borzalom. De valóban meg kell őket védenem abban, hogy nekik sem könnyű, kevés az orvos a nővér, néha még a nővér dolgát is az orvos végzi, merthogy nincs annyi ember. Ehhez képest alul vannak fizetve ( a hálapénz is emiatt alakult ki). Apropó hálapénz. Szerintem nncs vele semmi baj, kapjon, aki megérdemli, de ezt döntse csak el a beteg, hogy ad vagy nem ad. De amikor, az orvos előre megmondja, hogy mennyit kér, valamint közli, hogy ha nem adtok eleget nem fogom tisztességesen megműteni a beteget, na azt már undorítónak tartom.
Lehet, hogy azért hibázik egy orvos, mert pl: már 2 napja folyamatosan ügyeletben van éjjel-nappal, és fáradt. Mert előfordul ilyesmi, ugye kevés az ember. Szerencsére nekem még nem volt sokszor dolgom orvosokkal, de nem is szeretnék egy olyan orvos látna el, aki már napok óta ügyel 1-2 óra alvással.
ocsi
2005. szeptember 5. 22:09
Véleményem szerint ez az egyike azoknak a foglalkozásoknak amit korlátozni kéne. Hogy mire is gondolok? Ha jól tudom a repülés irányítók azok, akik nem dolgozhatnak egybe 8 órát, meg hasonlók, hiszen ott is egy úgymond 'műhiba' emberéletekbe kerülhet.... Ha az orvosnak napi 4-6 órát kéne dolgozni.. és tényleg ennyit, és lenne normális anyagi háttere, és nem kéne mindenféle plusszokat elvállalnia, akkor minden egy picit más lenne... Ennek persze az a velejárója, hogy sokkal több orvos kell, viszont ha több az orvos akkor az átlagszínvonal is csökken..( legalábbis számomra ez a logikus...) Szóval ismét oda lukadunk ki, hogy nincs tökéletes világ, meg hogy mindenhol vannak emberek akik rosszul végzik a munkájukat, és a legbecsületesebb, szuperinteligens orvos is tévedhet!!! Viszont bíztatásképp mondom, hogy nagyon sok fiatal megy a sulinkból az orvosira, akiket személyesen is ismerek, és az én véleményem szerint belőlük nagyon jó szakember lesz!
Shia-ko
2005. szeptember 5. 22:58
IDÉZET(Adani @ 2005. szeptember 05., 22:51 - hétfő)
néha még a nővér dolgát is az orvos végzi
Ez érdekes, erről még egyik egészségügyis rokontól sem hallottam. Sőt...

Egyébként náluk is szabályozva van a dolgozandó idő mennyisége, csak nem lehet betartani, mert nincs elég ember.
google
2005. szeptember 6. 10:14
Igen, pontosan ez a baj. És ki is lyukadtunk az anyagi vonzatokhoz. Mert ha meg lennének becsülve fizetésileg is, többen is maradnának a pályán, nem hagynák el az országot, és megszűnne a hálapénz problémája is. Mert meggyőződésem, hogy legtöbben nem azért teszik zsebre a borítékokat, mert ellenállhatatlan vágyuk van az anyagi javak felhalmozására, mindenáron.
(Egyébként nem a levegőbe beszélek, sok orvosismerősöm van, és sok frissen végzett orvost is ismerek.)
Tar
2005. szeptember 6. 10:57
A megbecsülés az egy dolog, mert ha valaki jólvégzi a munkályát, előbb-utóbb megbecsült,elismert lessz.
Itt szerintem a hivatástudat az ami kiveszett az orvosokból, (TISZTELET A KIVÉTELEKNEK)és azt még hálapénzel sem lehet előcsalogatni!
fapuma
2005. szeptember 6. 16:20
Én nem szidok orvosokat, csak arról van szó, hogy az ő munkájuk az összes közül az egyik legmegterhelőbb, és sokan dohányoznak is közülük emiatt. Ha az illetékesek betiltják a kórházakban a dohányzást, akkor ne lepődjenek meg, ha rövid idő alatt megtöbbszöröződik a műhibák száma.
Meg hogy témába vágóbbat írjak, a műtét közbeni műhibák miatt egy orvost nem lehet hibáztatni. Viszont az utóbbi időben bevett szokássá váló, szerdára "időzített" szülések meg ilyesmik... nekem nem szimpatikusak.
Adani
2005. szeptember 6. 20:36
Meg pl: az, hogy nem császároznak, mert rontaná a statisztikát, meg hasonló dolgok, bár ezek már kezdenek szerencsére kimenni a divatból.
Babó22
2006. május 24. 15:04
IDÉZET(ocsi @ 2005. September 04., Sun 22:29)

Én is egy picit a másik oldara akartam felhívni a figyelmet.... nekem is a kelleténél több dolgom volt orvosokkal.. és nem jó dolog... DE engem 'csak a biztonság kedvéért' küldtek el ultrahangra... majd még aznap este kivették a vakbelem....
Nekem meg azt mondták, hogy vakbélgyulladást nem lehet megállapítani ultrahanggal. Én is vakbélgyüladásos voltam. Elég súlyos volt. Másnap reggel meg már a mennyből foglalkoznék számítástechnikával.
Gereby
2006. május 24. 18:35
Nekem egyszer egyik nagyon kedves

ismerősöm rosszul lett a suliba, elment orvoshoz, az azonnal aztmondta, hogy vakbél, ki is hívta oda a mentőt, be is vitték. Úgy volt hogy mindjárt műtik, de előbb azért vesznek vért mert abból biztosan ki lehet mutatni a fertőzést. Hát nem mutatta ki a vér.. Ezért hagyták szegényt 2 napig szenvedni, ott tököltek az orvosok, már mindenre rá akarták fogni a dolgot. Szegény meg ott szenvedett...

Ennyit az orvosokról...
ephébos
2006. május 24. 19:03
Mondjuk nemhiszem, hogy élvezetből csinálták, csak talán nem akarták még rosszabb állapotba hozni.

Legalábbis én (még) bízok az orvosokban, és hogy esetleg nem azért nemtudják, hogy mi a bajod mert 2es-ek voltak (pl) anatómiából, hanem sejtik ők, csak biztosra akarnak menni.
Meséltek nekem is brutális eseteket, de messziről jött ember azt mond amit akar alapon, inkább csak hitetlenkedő értetlenséggel hallgattam a sztorikat. Mondjuk az tényleg nem ártana, ha nem mindenkiből lehetne orvos, mert kezd az az érzésem lenni, hogy mivel kevesen mennek orvosi pályára és orvosra meg szükség lenne, szinte mindenki akit elvégzi (akárhogy) rohangálhat szikével a kezében (persze átvitt értelemben...). Naés ottvan a bevándorolt orvosok esete; legutóbb mikor egy ilyen orvoshoz kerültem, épp csak füstjeleket nemhasználtam, hogy megértessem magam. Ráadásul nem ismerik a magyar morált, szokásokat és majdnemhogy összevesztem vele, hogy tisztázzuk a helyzetet (és ez már nem a megnemértés, hanem a felnemfogás miatt volt). Na mindegy, nem lohalom bele magam.
Egerb
2006. május 24. 20:11
Engem meg kétéves koromban meg kellett műteni bélcsavarodás miatt. Az a rémisztő a dologban, hogy először nem tudták, hogy mi a bajom és mandulagyulladással kezdtek el kezelni. Szinte az utolsó pillanatban kaptak észbe, és a szüleim elmondása szerint, már a halálból hoztak vissza.
Greene
2006. május 24. 22:22
Én meg 6 évesen beleszaladtam egy üvegajtóba. Épp elöttem csukódott be, én meg az üveget nyomtam meg. Pár vágás lett is rajtam, meg vérzett is, úgyhogy felmentem a negyedikre anyumhoz (már akkor is jó viszonyban voltam a vérrel). Ő majdnem elájult. Szerencsére apu épp akkor hazaugrott valamiért amit otthonhagyott. Egyből vitt be az ügyeletre autóval, aztán ott kaptam gázt, meg összevarrtak, aztán megmaradtam.
Aztán volt, hogy a fejemen vágtak valamit, aztán egy eret elkaptak, és folyt a vér mint állat. Na az nagyon jó volt. Aztán felkeltem de a doki mondta, hogy feküdjek vissza mert ha véletlenül megfekszek a sok fájdalomcsillapítótól akkor nincs ki visszarakjon az ágyra. Pedig csak 80 kiló vagyok.
Legutóbb egy margóvágóval vágtam le majdnem az ujjam. Szerencsére pont nem sérült semmi ideg.
Szóval gondolkodni kell ám néha nem csak hűbelebalázs módjára kapkodni!
Nekem egy rokonom sebész főorvos. Nagyon szeretem mert jó ember, és érti a szakmáját. Aztán vannak ugye a kevésbé kedves orvosok akik szintén értik a szakmájukat. Általánosságban magyaroszágon jó orvosok vannak, csak a kórházi körülmények rosszak.
A bevándorolt orvosokról meg csak annyit, hogy egy szerb vagy egy horvát sebész sokkal jobb mint egy magyar, mert náluk ugye ott volt a háború, és sok ezer embert kellett műteniük.
Adani
2006. május 24. 22:47
Itt a koliban van egy srác, akinek az egyik veséjét vették ki valami miatt, és csak véletlenül vették észre, hogy az a baja, és utólag mondták meg neki, hogy ha nem veszik észre 1 hónapon belül, akkor már nem tudtak volna segíteni rajta.
Az orvosi műhibákról van egy könyv is. Kende Péter Mik vagytok ti Istenek? című könyvét ajánlom, akit érdekel a téma.
Egerb
2006. május 24. 22:49
Még régebben (kb. 20 évvel ezelőtt) nagyapám és a nagybátyám fát aprítottak. A nagybátyám kezében volt a fejsze, a nagyapám pedig a fát fogta. Egyszer a nagybátyám belevágta a fejszét a nyagyapám kézfejébe, csaknem levágva azt. Öregapám mondta, hogy gyorsan fusson előre a házba, szóljon az asszonyoknak. A nagybátyám odasietett, de mielőtt akármit tudott volna mondani, valószínüleg a sok vér látta miatt, elájult az ajtóban. Az asszonyok, nem tudván mi történt hátul, elkezdték ápolgatni a nagybátyámat. Öregapám meg mindenfélét összeordibálva, szitkozódva jött előre félig levágott kézfejével...
Ez a tartalom egy lebutítottváltozata. A teljes változat képekkel kiegészült megtekintéséhez kérünk,
kattints ide.