Ulala
2005. május 5. 20:51
A ma esti eseményeim alapján arra gondoltam, hogy a régi fórumon nagy sikerrel folyó "Ápoltak" topicját folytathatnánk.
Rögtön lenne is egy ideális történetem a topic megnyitására.
2 számítógép konfigurációm van. Az egyiken én dolgozom, a másikon egy közeli családtagom a testvérével szokott beszélgetni, aki külföldön él. Minden este immáron több, mint egy éve ezt az MSN messengeren keresztül teszik.
Mindig is problémái voltak a családtagomnak az informatikával meg természetesen az MSN-nel, de ez a mai súlyos eset volt:
Dolgozom nagyban az én gépemen, amikor a családtagom beszól hozzám, hogy valamiért nem hallja a testvérét. Mondtam neki, hogy mindig a testvérnél szokott lenni a probléma, mert a kisebb korú gyermekei megmacerálják a gépet, és úgy felejtik. Na ezt az üzenetet továbbítva a testvér kétszeri újraindítással sem tudta orvosolni a problémát, így a családtagom ismételten hozzám fordult. Odamentem megnéztem, és a probléma forrását a hangszórón található hangerő szabályozóban találtam, ami le volt halkítva némára. Azt feltekervén most boldogan beszélgetnek.
benkovics
2005. május 5. 22:24
Ez nem semmi!
Adani
2005. május 6. 8:22
Igen ez ismerős. Vagy a hangszóró nincs bekpacsolva, vagy némára van véve, vagy a mikrofon nincs bedugva.
Itt egy megtörtént eset a T-mobile ügyfélszolgálatáról:
-Az a gondom, hogy nem csörög a telefonom, ha hívnak. Ericssonom van!
-Lehet, hogy ki van kapcsolva. Lát egy áthúzott hangjegyet a kijelzőn?
-Igen, de nem ez a probléma, hanem..
-De ez lesz. állítsa át a menüben..
-Azt már próbáltam, értek ehhez a telefonhoz higgye már el.
-Ok, akkor legyen szives a piros NO gombot megnyomni.
-Most így beszélgetés közben?
-Igen
-Jó, akkor megnyom..
Adani
2005. május 6. 9:40
Volt egyszer egy Műegyetemre járó diák, aki az egyik vizsgája előtt napokon keresztül éjt nappallá téve tanult, és már igen álmos volt. A vizsga napján reggel felszállt a buszra, és mivel az egyetem kb. fél órányi buszútra van, úgy gondolta addig szunyókálhat egy kicsit. Egyszer csak felébredt, és látja, hogy pont az egyetemi megállóban van a busz. Örült is magának milyen jól kicentizte, és leszállt. Pár másodperc múlva észrevette, hogy jé milyen világos van, és milyen meleg. Rosszat sejtve ránézett az órájára. És tényleg délután fél öt volt. A pár perces szundításból 8 órás alvás lett, miközben a busz fel s alá vitte a városban.
google
2005. május 6. 12:10
Tegnap filmet néztünk a suliban, a hang két, jól láthatóan, az asztal közepére kihelyezett hangfalból jött. Megkértek egy srácot, hangosítsa föl egy kicsit. Odament, és a DVD távirányítóját kezdte tanulmányozni, de nem látott semmit a félhomályban a gombokból.

Végül egy lány szólt neki, hogy esetleg csavarja meg a bütyköt a hangfalon.
eremit
2005. május 6. 12:16
Ilyenek ezek a lányok! Erre is jó hasznukat látni.
(Bóbócsánátert esedeznyi!) :wub:
Priby
2005. május 6. 14:30
Jó történetek...
Én ezen a kemény megfogalmazáson vidultam egyet:
http://www.pcworld.hu/forum/index.php?showtopic=115
mizsi
2005. május 6. 15:48
IDÉZET(Adani @ 2005. May 06., Fri 10:40)
Volt egyszer egy Muegyetemre járó diák, aki...
Ez nagyon jó B)
fapuma
2005. május 6. 19:33
IDÉZET(Adani @ 2005. May 06., Fri 9:22)
Itt egy megtörtént eset a T-mobile ügyfélszolgálatáról:...
Gyilkos!!!
Adani
2005. május 11. 8:23
Nézzétek meg ezt a linket!
http://www.angelfire.com/droid/erettsegi/Vajon hányan dőltek be ennek a kamu tételsornak?
Főleg a 7. kérdés nagyon jó!
Ulala
2005. május 11. 19:20
Nagyon meredek. Amúgy valamelyik adó híradójában pont ezzel a tételsorral mutatták be a kamu tételsorokat.
Adani
2005. május 12. 10:34
Igen én is láttam. azt hiszem a TV2 Aktív műsora volt az, sőt a bloggert is felhívták telefonon, akinek bennevolt a keze ebbe is, de egy nappal előtte ő mutatott be egy kamu beszélgetést is IRC-n, ahol két ember beszélget, hogy hogyan kéne feltörni az OM szerverét és lenyúlni a tételeket. Az Aktív meg tényleg elhitte, hogy így kerültek ki.
Chabi
2005. május 18. 10:25
Tegnap egyik munkatársam adott egy üres cd-t, hogy töltsek le neki a Radeon9200 kártyájához programot.
Gondolom driver kell neki, nem tudta mi az a driver. Kérdem én: -milyen windows van a gépen ? Ezt se tudta megmondani.
Mindegy letöltöttem neki win98, ME alá a 4.4-est, winXP alá a 4.7-est, winXP SP2 alá a legújabb 5.5-öst. A könyvtárakat úgy neveztem be hogy érthető legyen melyik-melyik...
Na akkor írjuk ki neki cd-re.
Papír tokos noname cd, aminek mind a 2 fele ugyanolyan. Azaz majdnem
A cd írható felülete házi jelöléssel van ellátva. Filctollal egy X van az írható felületre firkálva
Na itt dobtam el az agyam...
De így is sikerült megírni a CD-t.
google
2005. május 18. 11:20
És hogy utána mit csinált vele az illető, az a holnapi történet.
kov_peter9999
2005. május 18. 13:28
IDÉZET(Chabi @ 2005. May 18., Wed 11:25)
Tegnap egyik munkatársam adott egy üres cd-t .......
LOL, hát ez nagyon súlyos

De vajon mit csinálhatott vele miután megkapta...
sirfrancisd
2005. május 18. 13:29
Már láttam így bolti CD-t is

, de semmi gáz, egy kis alkohol, és lejön.
Chabi
2005. május 19. 5:01
Mint írtam a CD írás sikerült. A Pioneer DVD íróm gond nélkül visszaolvasta az adatokat a cd-ről, hiába volt megfirkálva.
Igaz csak kb. 100MB-ot írtam rá neki.
De én a firkáláson akadtam ki...
tibcsihead
2005. május 19. 6:51
Én tegnap délután munka közben egy órán át telepítettem a Sims2-t... telefonon. A teli másik végén volt egy 11-éves kislány és a gép. Hogy ne legyen sima az ügy, cd-képes verzió, crak-es, és a Daemon tools-ról is akkor hallott először. De sikerült!!!
benkovics
2005. május 19. 8:12
Ilyesmiről, nem illik írni itt a fórumon!

Ráadásul ha feltöröd, nem lehet építkezni!
tibcsihead
2005. május 19. 11:54
Hát ebbe beleszaladtam!

Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mit meg nem tesz az ember egy gyerek öröméért.
aty
2005. május 19. 12:50
IDÉZET(benkovics @ 2005. May 19., Thu 9:12)
Ilyesmiről, nem illik írni itt a fórumon!
Off: mobiltelefon függetlenítésről bezzeg lehet írni...
Maverick
2005. május 19. 13:20
IDÉZET(Benkovics @ 2005. May 19., Thu 9:12)
Ilyesmiről, nem illik írni itt a fórumon!
Elvégre NEM Tibcsihead-é volt a crackelt játék, hanem egy 11 éves kislányé...

Nem kell úgy tenni, mintha nem létezne ilyen...

Egy ilyen eset puszta említése NEM egyenlő azzal, mintha azt kérdezte volna, hogy
hol talál keygent egy progihoz..
Balázs nagyon jól leírta ezt a régi fórumon:
IDÉZET(Spányik Balázs)
...annak kijelentése, hogy vannak illegális dolgok, még nem mond ellent az etikai kódexnek. Sőt, tovább megyek, és mondok egy durva példát: nyugodtan beszélgethetnénk például arról a kulcsgenerálóról, ami megjelent a Windows XP-hez, és mindenféle kulcsot tudott csinálni. Egészen addig nem vétünk a kódex ellen, amíg valaki le nem írja, hogy innen lehet letölteni. Az etikai kódex nem tagadja ezek létezését, hanem megtiltja, hogy letöltési helyekről vagy az illegális használat konkrét módszeréről szó essen. A két dolog között óriási a különbség!
@Benkovics
Akkor a Roadshowba sem kell olyat leírni, hogy egy jó autóval nyugodtan mehet az
ember 200 km/h-val, mert az ugyanúgy nem szabályos, ráadásul életveszélyes is,
ami egy crackelt játékról azért nem mondható el..
Adani
2005. május 19. 16:41
@Mav
Ebben igazad van. És mivel nem volt leírva a crack letöltési helye (sőt az se derült ki a hsz-ból, hogy melyik crackról van szó, mert a régivel tényleg nem lehet építkezni) teljesen szabályos volt.
tibcsihead
2005. május 19. 21:39
Köszönöm a védelmet, bár Benkovicsnak egy kicsit igaza van. Az is igaz, hogy ezek a dolgok léteznek, és beszélni kell róluk, de erre vannak más fórumok. Legközelebb körültekintőbb leszek.
Athos
2005. május 19. 22:53
@aty
Telefonfüggetlenítés lehet legális is, de másolt szoftver használata - aminek az eredetiét meg sem vette a boltba - az teljesen illegális.
sirfrancisd
2005. május 20. 2:00
Az általánosítás veszélyes dolog, konkrét szituációkról lehet csak korrekt verdiktet mondani.
benkovics
2005. május 20. 2:07
IDÉZET(Maverick @ 2005. May 19., Thu 14:20)
Nem kell úgy tenni, mintha nem létezne ilyen...

Egy ilyen eset puszta említése NEM egyenlő azzal, mintha azt kérdezte volna, hogy
hol talál keygent egy progihoz..
Balázs nagyon jól leírta ezt a régi fórumon:
Azért írtam, hogy nem illik!
IDÉZET(Maverick)
@Benkovics
Akkor a Roadshowba sem kell olyat leírni, hogy egy jó autóval nyugodtan mehet az
ember 200 km/h-val, mert az ugyanúgy nem szabályos, ráadásul életveszélyes is,
ami egy crackelt játékról azért nem mondható el.. twisted.gif twisted.gif
Ezt nekem nem kell elmagyarázni.... Szerintem!
aty
2005. május 23. 10:37
IDÉZET(Athos @ 2005. May 19., Thu 23:53)
@aty
Telefonfüggetlenítés lehet legális is, de másolt szoftver használata - aminek az eredetiét meg sem vette a boltba - az teljesen illegális.
Licencfüggő, ahogy a mobiltelefon-függetlenítés ÁSZF-függő.
Az otthoni crackelgetés, és a mobiltelefon-függetlenítés viszont nem legális. Mindkét esetben egy zárt rendszert törsz meg, amit a gyártó nem hinném, hogy jó szemmel néz. Kivételek persze vannak, pláne bizonyos időszak után.
Adani
2005. május 26. 16:38
Egy blogger oldaláról való ez a sztori:
IDÉZET
Nem túl régen történt, hogy egy nagykócsag beköltözött valahová a borsodi dombok közé. Nagy szenzáció volt, hiszen a kócsag a síkvidéki, vízközeli élőhelyeket kedveli, ritkán száll le dombok közé, no meg elég ritka is, maga a magyar természetvédelem szimbóluma. Meg is telt a környék összes bokra természetfotósokkal, madárlesőkkel, természetvédelmi szakemberekkel, mind a madarat lesték, mit csinál, rak-e fészket, és örültek neki, hogy láthatják. Ám egyszer csak dörrenés hallatszott, a kócsag összecsuklott, és úgy is maradt. Mindenkiben megállt az ütő, csend borult a tájra. Aztán egyszer csak vidám rikkantást hallottak:
- Dik, Ráfáel! Megvan a nagy lúd!!
Nemtudom mi volt a folytatás, de valószínűleg elég rendesen kaptak a feldühödött természetvédőktől és madárlesőktől :-)
kori
2005. május 26. 17:13
IDÉZET(Maverick @ 2005. May 19., Thu 14:20)
Nem kell úgy tenni, mintha nem létezne ilyen...

Egy ilyen eset puszta említése NEM egyenlő azzal, mintha azt kérdezte volna, hogy
hol talál keygent egy progihoz..
Balázs nagyon jól leírta ezt a régi fórumon:
A Balázs féle mondatok kicsit átfogalmazva bekerülhetnének az etikai szabályzatba is, mivel bizony vannak olyan dolgok, amiről eshetne szó is itt a fórumon. Ne legyünk álszentek.

Bocs az off-ért.
Spányik Balázs
2005. június 7. 9:46
NEM HISZEM EL!
Nem hiszem el, hogy még mindig!!!

IDÉZET
Nekem olyan problémám lenne, hogy Windows XP-t használok és minden internetre bejelentkezésnél kijön egy ablak, miszerint az NT/AUTHORITY SYSTEM leállást kezdeményezett, ezért a gép 1 perc múlva újraindul. Azt hallottam ez Windows hiba és, hogy a Windows SP2-vel ez kiküszöbölhető! De állítólag a Serial Pack 2 nem igazán jó, ezért többen azt mondták ne rakjam fel a gépemre! Szóval szeretném megtudni, hogyan lehetne ezt a hibát kijavítani! Próbáltam felrakni az SP2-t, de annál hibát írt ki és nem rakta fel! Kérem segítsenek ezt a hibát kijavítani, mert elég kellemetlen! Válaszukat előre is köszönöm!!
Ki az a &#@!+"&#@@{, aki azt terjeszti, hogy ez Windows hiba? Ki az a másik állat, aki erre azt mondja, hogy ez az SP2-vel javítható (ami egyébként igaz: a benne levő tűzfal tökéletes megoldás erre). És végül ki az a <CENZÚRA>, aki még mindig azt terjeszti, hogy az SP2 nem igazán jó. S lám, valóban: hibaüzenetet kapott! LOL! Meg

ulok. Még hány ilyen szerencsétlen ember lehet, akinek ennyi hülye barátja, ismerőse van?!

Írtam neki egy litániát. És közben iszonyúan felhúztam magam.
eremit
2005. június 7. 10:53
Az sp2-ről csak az mondja, hogy rossz, akinek
a) vagy fogalma sincs az egészről;
b) vagy olyan kalóz Windows-a van, amire nem települ rá gond nélkül.
Akinek persze eleve a Windows-szal (így kell írni? esetleg Windows-zal?) van baja, az használhat Linuxot pl., de akkor nem az sp2 a ludas.
Windowszal.
-SB
TheSaurus
2005. június 7. 11:00
Van, akinek csak ennyit kellene írnia:
"Nekem olyan problémám lenne, hogy Windows XP-t használok ..."
Adani
2005. június 8. 14:35
@Balázs
Ismerős a helyzet, én is ismerek olyan embert, aki az ALAP (nemhogy sp2, de sp1) nélküli XP-t használ, és nem rak fel rá semmilyen sp-t, mert meg van győződve, hogy az csak lassítja a gépet, sp2 csak bajt hoz. Az egy dolog, hogy valaki nem szereti az sp2-t (most abba ne menjünk bele, hogy igaza van vagy nincs), de hogy az sp1-et se, ami aztán tényleg semmit nem csinál. De vajon az SP2 nélkül védtelen windowsra felmászó, férgek, vírusok, Blasterek nem lassítják jobban a gépet, mint maga az SP? Mert persze, aki ezen a szinten tart csak, az nemcsak SP-t nem használ, de tűzfalat és vírusírtót sem.
Chabi
2005. június 8. 17:50
IDÉZET(Adani @ 2005. Jun 08., Wed 15:35)
...nem rak fel rá semmilyen sp-t, mert meg van győződve, hogy az csak lassítja a gépet...
Az SP1-ben is meg az SP2-ben is a CPU illesztőprogramok újabbak mint az alap XP-ben. De nem csak hogy újabbak, hanem tényleg jobban nyomják a CPU-t.
Ez mind Intel, mind AMD platformra érvényes. (persze a ServicePack kiadásakor támogatott CPU-k függvényében)
8 ZenByte
2005. június 26. 18:48
Velem a következő volt:
Alig több, mint egy hete vettem egy nagyon jó gépet és elkezdtem összeszerelni, ami abból állt, hogy a kész gépházat meg a perifériákat fölraktam, majd csatlakoztattam mindent, amit csak kellett. De nem volt hang! Minden hanggal kapcsoltos beállítást végignéztem, aztán egyenként kipróbáltam azokat a bemeneti nyílásokat, amelyekbe belement a Deluxe csatlkakozója. Egy idő után eszembe jut, hogy esetleg a hangkártyához kéne csatlkoztatni. Ki is próbálok mindn nylást ott is, azegyiknél megy a hang, de következő nap már ott sem. Már majdnem szervízt hívtam, amikor kipróbáltam az utolsó nyílást. Azóta van hang, van... Még ilyet...
arpsoft
2005. június 27. 7:51
Nem lehet, hogy csak el kellett volna olvasni a könyvecskéjét?
eremit
2005. június 27. 9:08
Az aljzatok színe is jelent valamit: zöld, kék, narancs, rózsaszín, fekete. De lehet, hogy az másként volt.
8 ZenByte
2005. június 27. 9:13
A hangfalhoz nem volt, csak a hangkártyához (fájintos Creatiive SB Audigy 2 ZS), de azon meg nem volt rajta, hogy ezt a hangfalat hogyan kell csatlakoztatni, se az interneten nem találtam, pedig sok felé megnéztem. Tulajdnképpen az is viccess, hogy először az ezközkezlőben lévő Audigyre azt hittem, hogy az a hangfal, közben meg a hangkártya volt... Tudnom kellett volna, mivel ennek a gépnek én válogattam össze, hogy miből melyik legyen benne, így a hangkártyát is én választottam ki... Na de megyek, mert már jön az ápolónővérke...

SZERKESZTÉS: Először az egyetlen azonos színűbe csatlakoztattam, nem volt jó. A hangfal volt az egyeten, amit nem azons színűbe kellett...
Spányik Balázs
2005. június 30. 18:35
Ez most jött e-mailben, hivatalos sajtóközlemény, egy betűt nem változtattam rajta.
IDÉZET
Az ATEN a PR EUROPA- t a KPR Group- ra adja
2005 június 30-én az ATEN International Co Ltd., vezető formatervező, kapcsolatteremtő megoldások előállítója és forgalmazója Tájpejben, Birminghamban, Augsburgban, a KPR Group az európai sajtó és PR tevékenységével bízta meg, ami a tervezését és végrehajtását illeti. Az ATEN tájpeji főhadiszállással Tajvanban, az egyik legfontosabb IT kapcsolatteremtő megoldások gyártója. Különös hangsúly van a KVM kapcsolók*) építésén és formatervezésén, amely lehetővé teszi egyszerre több számítógéphez való hozzáférést és azok könnyű és kényelmes ellenőrzését egyetlen konzolról.
És ezek szemetelik majd tele a postaládámat mostantól, gondolom napi rendszerességgel. Már költözik is a Szemétküldők listára 12 másik PR cég mellé.
Adani
2005. június 30. 20:57
Greene
2005. június 30. 21:20
Ez azért nem így van. Ha jól tudom GE CIS itthon GE EOS, vagyis European Operating Services, mivel a GE csak kisebbségi tulajonos. Az e-mail cím meg hamarosan minden üzletágnak ge.com lesz. De majd utánakérdezek holnap a megfelelő helyen, ha érdekel titeket.
Adani
2005. június 30. 21:38
Azért ez a gecis email cím elég vicces.
Maverick
2005. július 1. 0:33
Adani
2005. július 1. 0:34
És tényleg !!!
Maverick
2005. július 1. 0:40
Adani
2005. július 6. 16:28
Az történt, hogy pár napja felhívtak unokatesómék, hogy nem megy náluk a net. Elég érdekes dolgot mondtak, miszerint ha bedugják a vezetéket a modembe (belső) akkor a telefon is süket, de ha nincs bedugva akkor nem. Elég érdekes, mondtam, hogy ez nem géphiba, a telefonvonallal vna a baj, hívják ki a hibaelhárítót. Kijöttke mnodták, hogy itt a vonal rendben van, a modem a rossz. Érdekes módon akkor is ez volt, ha a gép ki volt kapcsolva, ezért gondoltam én, hogy ez nem modem probléma, hanem telefonvonal. Mivel azt mondta a szerelő, hogy vigyék a gépet szervízbe azt mondtam nekik, hogy hívják ki őket újra és mondják azt, hogy volt szervízbe és aztmondták semmi baja. Most pedig azt hallom vissza, hogy fateromat felhívta a szerelő (kiderült, hogy fater ismer egy telefonszerelőt, akivel lebeszélte, hogy elemgy megnézni a cuccot) és ő meg azt mondta, hogy az Ethernetbe volt dugva a modem. Erre én néztem egy nagyot, hogy azt meg hogyan lehet? Szerintetek lehetséges véletlenül oda bedugni? Kipróbáltam az előbb, és hát bele lehet eröltetni, szerintetek okozott ez a malőr maradandó károsodást valamiben ?
Spányik Balázs
2005. július 6. 16:50
Belső modemet hogy lehet az ethernetbe dugni?
Adani
2005. július 6. 18:02
A telefonzsinór ment az Ethernetbe elvileg, mondjuk egymás mellett van az integrált hálókártya és belső modem csatlakozója.
mizsi
2005. július 12. 19:59
IDÉZET
A gépem újabban folyton lefagy, valószínűleg vírus okból. Nincs valami vírus ami azt csinálja hogy lefagy a gép, és kb 20 percig nem lehet utána ujra bekapcsolni? (Norton Antivirus 2002m van, tehát a vírus 2002 után jöhetett ki). Tud valaki segíteni? Szerelőhöz nem tudom vinni a gépet mert külföldön élek és kb egy kukkot se tudok franciául...
Ez a tartalom egy lebutítottváltozata. A teljes változat képekkel kiegészült megtekintéséhez kérünk,
kattints ide.